[90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
Szomorkásan hallgatom a mondanivalóját a szívdobogásával együtt, remélve, hogy a sok rossz dolog után előad valami jót is, de ez egyáltalán nincs így. Sőt. Bár ő nem láthatja, a szemeim akkorára kerekednek, mint még soha és mielőtt be tudná fejezni a mondatát, felnézek rá és az egyik kezemmel befogom a száját és összehúzott szemöldökkel nézek rá. Ha ő nem tud előhozakodni valamivel, akkor én fogok.
- Visszamegyünk a suliba. - Nem vagyok hajlandó csak úgy visszamenni, vagy lelövetni, lecsukni. Na meg, ha idáig eljutottunk, akkor ne hagyjon itt, azért az még is csak...sok. Őt amúgy is megnézik, rólam nem készültek képek, egy táborban nincsenek fotósok, így talán csak pletykaként kerülhet fel bárhová is. Apát túlélem. - És nincs apelláta. - Megtörölöm az arcát, hogy valamennyire eltüntessem róla a könnycseppeket. Most úgy érzem magamat, mintha csak az anyja lennék. Megfogom a kezét és elkezdek vele a főút felé sétálni, hogy egy arra utazó autót ki tudjunk fogni, aki egy darabon elvisz.
|
Már annyira hiányzott a csókja. Rögtön viszonoztam is, mintha aki farkaséhesen először kap egy darab sültcsrke combot. Nem sok, de bérem velem most. Aztán sóhajtottam a kérdésére. - Nem...de...nem tudom mit kéne tennünk..hova kéne mennünk... Nem biztos hogy biztonságban tudnálak tudni... Féltenélek... nem csak az apádtól, az egész világtól... Ha szétszednek minket...talán többet nem is látjuk egymást... Jaj Jun... én... minden elrontottam.... Úgy sajnálom... - ölelgettem szomorúan, de próbáltam még nem sírni, mert akkor nem fejezem be a mondanivalóm. - Ha el is megyünk bárhova... tudom, hogy mindig menekülnünk kell. A suliban pedig...ahogy nézni fognak ránk... Engem gyűlölnek, de te még elmenekülhetsz... Nem kellett volna idehívnom a nagybátyám. Hagynom kellett volna, hogy elvérezzek, te pedig visszafutsz és azt mondod, hogy kényszerítettelek... T-talán...az lenne a legjobb...ha....ha... - nyeltem nagyokat, mert egyszerűennem vagyok képes kimondani. Igaz, nem régóta ismerjök egymást, de annyira megszerettem. Én lobbanékony vagyok és agresszív, ő félénk és nyugodt... teljesen egymás ellenkezője és emiatt nagyon megimádtam. Hogy nem úgy nézett rám, ahogy a legtöbb ember. Képtelen vagyok kimondani a szót, pedig nem lenne nehéz. - Nem kéne....nekünk... - pillantok le, és hirtelenjében potyognak a könnyeim. Ritkán sírok, és azt is főleg ha röhögőgörcsöt kapok, vagy ha egy buzi muslica repül a szemembe.... De ez most más...
|
Arra, hogy hiányoztam neki, csak nagyokat bólogatok, még mindig a mellkasába temetve az arcomat. Itt csak annyit hallok, hogy beindul a mögöttünk lévő autó és már nincs is ott. Na bravó. Legalább elvihettek volna minket valameddig.
- Cs-csak egy kicsit. - engedem el. Igazából hazudok, mert még mindig nagyon fáj, nyelni is alig tudok, de most nem ez számít. Death-chan szemébe nézek, aztán lábujjhegyre állva átkarolom a nyakát és megcsókolom, közben néhány könnycsepp is elered a szememből. - Nagyon megijedtem. - ezzel döntöm a vállára a homlokomat és ölelgetem, majd folytatom a gondolatmenetemet. - Azért lövetted le magadat, hogy visszamenjünk? - teszem fel szomorúan a kérdést. - Nem stoppolunk vagy valami inkább? - tekintek fel rá nagy boci szemekkel.
|
Elmosolyodtam, mikor megláttam, hogy ki jön felém. Át is karoltam és nyomtam egy puszit arra a kis félős fejére. - Hiányoztál... - mosolyogtam még mindig ölelve. Oscar közben összepakolt és visszaszálltak a kocsiba, majd el is húztak. - Imádlak... - kócolok a hajába. - Viszont...azt hiszem ,vissza kell mennünk... - sóhajtom halkan. - Te hogy érzed magad? Nagyon fáj még? - utalok a nyakán lévő sérülésre, amit hát ja...én okoztam. Mondanám, hogy nem lesz semmi baj, de ebben rohadtul nem vagyok biztos. Mert lehet, hogy elcipelnek minket külön külön egy diliházb, hogy még ő is velem jött...
|
Követem Oscart az autóba, ahol leültet az anyós ülésre és egy dobozban kezd el kotorni. Amíg várok rá, hátrafele hallgatom a férfiak motoszkálását és halk beszélgetését, amiből igazából semmit se értek, túl halk hozzá. Aztán megtalálja, amit keres a férfi és már készíti is elő a karomat az injekcióhoz. Biztos megbízhatok benne? Most látom életemben először, viszont kisebb ódzkodás után megengedem, hogy megszúrjon, aztán már rá is nyomja a vattapamacsot, mint azt szokás.
- Köszönöm szépen. - bólintok egyet. Mivel mellettem az ajtó nyitva van, ezért amint meghallom a hátsó nyitódását, már fel is pattanok, mivel sejtem, hogy végeztek bent. Kicsit jól helyben hagyom Oscart, de most nem érdekel, ráérek vele beszélgetni. Amint meglátom a sötétbarna hajú fiút egyből nekivetem magamat, persze csak óvatosan, nem akarok fájdalmat okozni neki, ezért úgy ölelem meg, hogy a kezem a sebét nagyban elkerülje.
- Decchan, Decchan, Decchan. - dörgölőzöm a mellkasába.
|
Belépett a kocsiba és szólt, hogy mit adjanak neki, majd visszament Junhoz és leültette az ülésre. Megfogta az egyik karját és megtörölte a nedves vattával a karja felső részét, majd levette foggal az injekció kupakját és megszúrta a fiút. Adott be neki valamit, a sok kikísérletezett dologból. Szintén javít a közrézeten, erőt ad és vitaminokban gazdag. Aztán egy kis vattát nyom oda, hogyha vérezne, és eldobja a tűt a kukába. - Ettől majd te is jobban leszel. - mosolyogja. Közben kinyílik ismét a kocsi ajtaja és én lépkedek ki rajta egy kis grimasszal, mert még kicsit fáj az oldalam, de már jobban vagyok. Mégcsak nem is segítenek a sétába, magamtól jövök ki.
|
- Oh. - nézek csodálkozva. Azt hittem, van valami magán klinikájuk vagy tudom is én és elviszik oda kivizsgálásra vagy... fogalmam sincs, hogy megy ez. Csak várom, hogy kijöhessen Death, mert elvileg ki fog onnan, bár igen csak szkeptikus vagyok efelől. Ekkor rám terelődik a szó és már le is térdel hozzám, hogy megnézhessen én pedig kicsit zavartan válaszolok.
- Reggel... engedtek ki a kórházból. - szólok halkan majd a nyakamra mutatok, ahol még mindig ott virítanak a lila-vörös foltok körben, a fiú ujjai helyén. Nem egy szép látvány, jól megszorongatott. - De azt hiszem, én jól vagyok. - bólintok aprót. legalább is sokkal jobban, mint ő. Csak már nem ártana nekem is egy kiadós pihenés.
|
Biztos. Én egy remek orvos vagyok. Bármit meg tudok gyógyítani... - mondja büszkén, bár van is oka rá. Elképesztő dolgokra képes. Ezért kell jóban lenni vele. Nem épp legális dolog, amiket művel, de sokszor szinte elképzelhetetlen miket tud művelni. - Velünk? Mire gondolsz? Nem viszem el... rendben hozzuk és kitesszük... - magyarázza nyugodtan. - Vannak rá gyógyszereim, hogy talpon legyen és csak kicsit bágyadt legyen... Te is elég sápadtnak tűnsz... - térdelt le és megvizsgálta a fiú arcát. Közben elláttak engem is, és adtam gyógyszert, ami nagyjából pótolta az elvesztegetet energiám, vért, és oxigént.
|
Ijedtemben azt se tudom, merre kaphatnám a fejemet. A hátunk mögé, ahonnan bármikor jöhetnek rendőrök, elénk, hogy jön-e az említett személy vagy Death-re, aki látszólag jól elvan a saját gondolataiban, de aztán még is lehunyja a szemeit. Az nem jó! Nagyon nem jó! Óvatosan megrázom a vállait, hátha felébred de ez nem így történik, helyette egy ijesztő, szinte kígyó szemű fickó jelenik meg az ablakomba, amitől ha tudnék, nagyot ugranék, de helyette a pulzusom duplázódik meg és csak kiguvadt szemekkel figyelem. Ekkor a másik oldalon lévő ajtó már nyitódik is ki és néhány fehér köpenybe öltözött, maszkos férfi húzza ki a fiút a járműből. Őket hívtuk volna? Csak félve kinyitom az ajtót magam mellett is és kilépek a férfihoz.
- Jun... vagyok. - fogadom el a kéznyújtást és erőtlenül viszonozom. - Biztos? - nézek az autó hátulja felé, aztán vissza az idegenre, azaz Oscarra. Ha Death-chan őt hívta, akkor biztos nem lehet baj. - Veletek mehetek? - kérdezem megszeppenve. Ha itt hagynának, mondván hogy majd találkozunk később, abba én is itt esnék össze mert még mindig nem a legjobb testi állapotban engedtek ki a kórházból. Na meg, ez is rengeteg stresszt hozzáadott.
|
Bólintottam neki egy picit, és a hűvős ablak üvegnek dőlve figyeltem fél szemmel, mert a másik már túl fáradt volt, hogy kinyitódjon. Még így ijedten is olyan kis aranyos volt. Mint egy megszeppent őzike... pedig őzikéket nem szokásom dugni... kivéve ha ősember lennék... Miközben ezen töprengtem és bámultam, lassan lecsukódott a másik szemem is, és végleg elvesztem a sötétségben. Alig kaptam levegőt, és a szívem is alig dobogott. Bakker még a számat sem tudtam becsukni... Szerencsére jófej volt a nagybátyám és közel is voltak. Egy másféle feliratú, mentőkocsival érkeztek a helyszínre szirénázva, így más már nem hívott ránk rendőrt. Aztán kiszállt ő és benézett a kocsiba, először Jun felén.
Bekopogott az ablakon, már rajta volt az orvosi köpeny. Aztán Junra nézett. - Oscar vagyok... - nyújtott kezet, miközben néhány fiatalabb orvos, kiszedett az ülésből és a kocsiba tettek, majd becsukták az ajtaját, hogy addigse lásson be senki. Ő pedig addig elcseverészget Junnal. - Ne aggódj, nem lesz semmi baja...
|
Még valamennyire hallom az ismeretlen fiú kiabálását, de nem igazán érdekel és csak bevágódom az autóba. Sajnos nincs idő ilyenekkel foglalkozni, mikor valakit meglőttek. Igazából, eléggé kétségbe vonom, hogy Death tud így vezetni, de még mindig jobb, mintha az én kezembe adná a kormányt mert azt se tudom, melyik pedál a gáz, nem hogy én vigyem ki innen magunkat.
- Biztos jól vagy? - tekintek rá aggódóan ahogyan kiérünk a parkolóból és megérintem a kezét biztatóan, de ekkor ütközünk egy bokornak. Ezek szerint mégsem. Az ülés, már a lába is tiszta vér és fogalmam sincs, meddig fogja így kibírni. Arra utasít, hogy keressek elő hátul egy telefont, ami szerencsére sikerül is. Elég kezdetleges, antennás kacat, de a célnak remélhetőleg megfelelő lesz és át is nyújtom a fiúnak. Beüt néhány számot és már vissza is adja nekem én meg értetlenül tekintek így rá aztán megértem a dolgokat. Egy idegen férfi hang szól bele a telefonba.
- J-jó napot. Eh... itt vagyunk a... a 3-as autópálya végén egy ilyen táborba és- - ekkor jut eszembe, hogy el se mondtam, kik vagyunk így próbálom valahogy elmagyarázni, bár így is elég zavart vagyok, ezt se tudom, mit mondjak. - Death-chant meglőtték. - itt már elhal a hangom és csak egy gyors matatást kapok és a férfi leteszi.
- Letette. - nézek fel ijedten a fiúra. - Akkor most jön vagy nem?
|
Én komolyan azt gondoltam, hogy messze jutunk. De legalábbis az autópályára kiérünk. Viszont a vérveszteségtől, hamar elkábultam, de arra még futotta, hogy ne nyomjam tökig a gázt, hanem lassan lekanyarodtam a forgalmas útról és bementünk egy bokorba, ami végül biztonságosan leállított minket. Alig voltam magamnál, és próbáltam Junra figyelni. A csomagtartóban szokott lenni telefon, ezért odaböktem, hogy adja oda a telefont. Szerencsére volt is bent és mikor odaadta, bepötyögtem a nagybátyám számát. Beszélni már nem volt erőm, ezért visszais adtam neki, és reméltem, hogy ő tudja a címet, hogy ide jöhessen értünk.
|
Már megcéloztam a kereket, mikor kirohant szerelmem és lehúzta a kezem. Meglepődve néztem rá, de hamar megmagyarázta tettét. Természetesen hiszek neki, de úgy gondolom, hogy a fiú valamivel rákényszeríti azt a fiút. Bár ahogy láttam még védte is... Nem is tudom... Lehet, hogy számít a segítségre... Bizonyára a rendőrök megoldják. Sóhajtottam egyet, majd szerelmemre néztem, miközben eltettem a pisztolyom. - Rendben. Innen átveszi az illetékesek. - simogattam meg az arcát. hiszen ha tényleg igaza van, akkor majdnem megöltem egy ártatlant és még én vagyok a hibás is. Megfogtam a kezét és elindultam vissza vele. - Azért elég nagy gondot csináltak... - pillantottam körbe. Aki a sötét hajú fiún volt, már a pultnál állt és ő is figyelte mi történt. A rendőrök pedig kezdtek jobban lenni, észhez térni. Visszamentünk a szobába, de még kicsit kikellett fújnom magam... sok volt ez így egyszerre... De lassan rá hangolódok a dologra... Eldöntöm, és megcsókolom.
|
| Averill sikeresen eltalálta azt a fiút, aki elterült a földön. Ahogy ezt megláttam és a vért is a szemeim kikerekedtek. Élőbe ilyet sose láttam, ezért eléggé lesokkolt ez a látvány. Később a fiú nagy nehezen felállt, és tovább ment Junnal együtt. De nem kaptam rögtön észhez ugyanis Averill megindult hozzájuk de félúton megállt tőlük. Én amint összeszedtem magam, rákapcsolódtam a szállóda biztonsági kamerájára, hogy megtudjam mi is történt valójában. Ezek....végig együtt voltak..semmi rosszat nem tettek. Ami ismét visszatérít az az, hogy Averill Jun útán kiabált. - Averill...várj.. - Kiáltottam utánna majd amint odaértem a kezét amelyikben a pisztolyt tartotta leemeltem majd ránéztek. - Rákapcsolódtam a biztonsági kamerára, ők semmi rosszat nem csináltak..csupán elmenni akarnak.Averill kérlek enged el őket.. - Szóltam hozzá, és a bizonyíték ott volt a szememben, vagy ha tényleg nem hisz nekem akkor kivetítem neki. Közben hátúlról átkaroltam Averillt mert kicsit tényleg megilyedtem a látottak alapján. Kicsit szorosan fontam körbe a derekát. Azútán Junra néztem, látszott rajta hogy teljesen megvolt rémülve, mint ahogy én..bár ő jobbat hiszen Averill lelőtte a barátját. De Averill se akart semmi rosszat, azthitte hogy Jun veszélybe van. Bólogattam egyet Junnak egy nyugtató mosolyal hogy nyugodtan elmehetnek nem ártunk nekik. Végül beszálltak a kocsiba, majd elhajtottak. Remélem azért Jun nem lesz méges rám, és Averillre. Bár szerintem most eléggé az. |
Kicsit csúszott a kezem, de sikerült betörnöm az ablakát, majd kinyitottam az ajtót, közben hátra-hátra néztem Junra, hogy rendben van e. - Ne aggódj..megvédelek... - mondtam de majd összepisiltem magam. Aztán feltörtem a kocsit, és szóltam neki, hogy siessen a másik felére. Kinyitottam neki is az ajtót, majd hagytamhogy beszálljon. Közben beindítottam a kocsit. Bekötöttem magam és elindultunk a fenébe, messze ettől a helytől.
Mindig figyeltem Hoshirora, hogy nem e esett el vagy valami. Mikor sikerült rálőnöm a fiúra, kicsit büszke voltam magamra, hogy talán megmenthetem a szőke kisfiút, de úgy tűnt keveset értem egy lövéssel, mert felkelt és tovább rohant vele. Nagy meglepetésemre a kisfiú is futott utána. Kiértünk és elindultam feléjük, de a kis szőke dobálózni kezdett. Azért persze hamar kivédtem, de fél úton megálltam tőlük. - Ne menj vele! Veszélyes!
|
Ha tudnék, felsikítanék, mikor beérkezés a lövés Death-be. Basszus, ez mire jó?! Elterül a földön és alig bír feltápászkodni én meg próbálok segíteni neki, hogy lábra állhasson. Erről beszélt? Hogy lelövik, ha megtalálják? De ezek után folytatjuk is a rohanást, bár társam erős vércsíkokat hagy maga után, ami nagyon nem tetszik, de most nem tehetek mást. Aztán, ahogy próbálja feltörni az egyik autót, látom, hogy kijön valaki az ajtó mögül, kezével egy pisztollyal. Nem tudok mit csinálni. Mögötte meg egy ismerős barna hajú kis srác. Ő volt bent múltkor azzal az énekessel, nem? De ez most nem is lényeges. Gyorsan körbe nézek, hogy mit is tehetnék majd a szemem egy kicsit nagyobb, mint ököl nagyságú kövön akad meg. Egyből megragadom és a fegyveres fiú felé hajítom, remélve, hogy jól fejbe találja és nyerünk egy kis időt.
- Death-chan... félek. - Sok mindentől. Hogy elmehetünk-e, ha nem, mi történik velünk, vele. Ha meg igen, mi történt azzal a sráccal. Sose bántottam senkit, most se szándékoztam volna.
|
Amint Averill mondta hogy menjek vele, csak bólintottam egyet így gyorsan felöltöztem én is. Aztán amint megvoltam elindultunk, először megállt a fiú körbenézni aztán elindultunk a szálláshoz megnézni mitörtént. Amikor odaértünk, egy meztelen ember száguldozott össze-vissza, amibe én teljesen belevörösödtem. Ez....ez annyira kínos volt. Megrázva a fejem inkább gyorsan elfelejtem hogy mit láttam majd a bejárathoz tekintek én is. Ekkor egy ismerős alakot látok meg. Apró törékeny test, gyermeki arccal. Na igen, felismertem...de nem kiáltottam el magam, csak néztem ahogy elmennek, de aztán azt vettem észre hogy Averill lőni kezdett.
|
Adtam neki még egyet, mert valahogy erősnek éreztem magam és a másodiknál sikerült is lecsapni magamról. Hamar felugrottam és kinyitottam az ajtót, hogy előbb Jun, majd én mehessek ki rajta, nehogy őt is vissza rántsák. Miután kifutott, már léptem ki én is sietve. Mikor eldörrent egy pisztoly, és hirtelen valami kibaszott nagy marást éreztem az oldalamon, na meg néztem, ahogy szétfröccsen a vérem mindenfelé. A golyóátment az oldalamon, de szerencsére egyetlenemet nem találta el. És bár nem volt komoly sérülésa maga módján, azért egy tizenéves hülye gyereknek ez is komoly baj. A földön landoltam és hiába szorítottam a fájdalmas sérülést, folyt belőle a vér. Próbáltam feltérdelni, de ez egy lassú folyamat... Viszont sikerült. - De fáj, de fáj, de fáj... - nyüszögtem, miközben rohantunk a parkolóhoz, hogy feltörjek egy kocsit. Néha visszanéztem az ajtóra, és bár kijött az a tetkós elmebeteg... csak állt ott és nézett minket.
|
- Death-chan... ez ijesztő. É egyben vicces is. - nem tudom, ebben a helyzetben hogy tudok mosolyogni, de most az történt. Mosolygok mint a tejbetök, majdnem nevetek, de ez is addig tart, amíg meg nem látok egy érdekes személyt. Rémisztő. Fekete hajzuhatag és vicsorgó tekintet aztán már rajta is van a fiún.
- Death-chan! - kiáltok fel, de még sem annyira hangosan, hogy messzebbről is meghallhassák -mert nem is tudnék- és próbálok valamit csinálni. Megragadom a vállát és próbálom lehúzni róla. - Nem tudnál csak elengedni minket? - kérdezem kétségbeesetten az idegentől, közben próbálok a képességemmel a páromnak segíteni, egy kicsit több izomerőt adva. Hogy lehet valaki ennyire szívtelen? Nem ártottunk tulajdonképpen senkinek még is el akarnak kapni, ő meg szívesen meg is állít minket. Ekkor kap a fiú egy szép tockost is. Nem akarom azt mondani, hogy ne bántsa, mert nincs más lehetőség, de jó lenne, ha innen mindenki élve megúszná.
|
Megfogtam a kezét, majd azért óvatosan és csendben osontunk vissza. Ideges voltam, mert ha egy tömeg rohan le, akkor esélytelen. De mázlinkra, csak az egyik látott meg. Rám is fogta a pisztolyt, én meg inkább oldalra tereltem Junt, ha netán átmenne rajtam a töltény... De szerencsére én gyorsabb voltam. - Megparancsolom, hogy keresd meg a barátaid és erőszakold meg őket! - kiáltottam rá, és olyan emlékeket adtam neki, miszerint ő egy durván homokos seme, aki minden barátján végig akar menni. Így hamar pucérra vetkőzött és a közeledő barátaira vetette magát. Tudom...de jobb nem jutott az eszembe... Egy két ember tudott csak utánunk futni, de azokat is egymásra uszítottam, szóval király vagyok. Már épp az ajtóhoz értünk, mikor megjelent valami faszi előttünk és róla pattantam vissza. Nem tudom megmondani pontosan hogy ijedtemben, vagy mert nem tudtam fékezni...
Még épp időben hallottam meg és értem oda előttük az ajtóba. Nem hagytam, hogy elvigye a kisfiút..azaz...a nagy fiút... nem kicsit...ő már sok éves... Örültem is, hogy lepattant rólam, de a biztonság kedvéért, miután óvatosan odébb állítottam Junt, rávetettem magam a sötét hajúra és próbáltam lefegyverezni, míg megérkeznek a rendőrök. De mikor felnéztem, meglepetésemre az egyik rendőr épp a cipzárjával bíbelődött, míg a másik térdelt előtte. Nem is értettem mi van, így kaptam is egyet. Nyüsszentve elfordítottam a fejem és kicsit vérzett a szám, de ennyivel nem szed le magáról. Főleg, hogy magasabb vagyok nála...no meg erősebb.
|
[90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
