[154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
Chikarának is eszébe jut a munkavállalás, így elhúzom a szám, míg ő mesél. Nem tehetek róla, de szívem szerint bezárnám a szobájába és megkímélném őt mindenféle munkától... Elég, ha csak én dolgozok, szívesen átvállalom helyette is a pénzkeresést, viszont sejtettem, hogy ez az ötlet neki nem tetszene, így inkább elgondolkodtam azon, milyen munka illene hozzá.
- A szórólapozás neked való munka, mivel közvetlen vagy. Sok étterem és bolt keres magának embert, aki a kabalájuk bőrébe bújva kuponokat, szórólapokat osztogathat. A vidámparkok, állatkertek előtt is sok ilyen embert látni. Szerintem ez illene hozzád - fejtettem ki a véleményem. Ha ő munkát vállal, én is, noha magamat abszolút nem tudtam elképzelni mondjuk egy onigiri jelmezben, ahogy mosolyogva próbálok meggyőzni egy kisgyereket, hogy vegye el a szórólapom... Brr, nem nekem való.
- Inkább majd megmutatom... - nehéz lenne szavakba önteni, amúgy sem vagyok a szavak embere, de örülök, hogy érdeklődik a ruha iránt. Lassan hazafelé ballagtunk, kisétáltam magam a zöld környezetben.
|
Annyira boldog vagyok, mikor Haku is mosolyog. Jó érzés.
-Persze, hogy szabad Hakugen! Miért ne lenne szabad? Ne köszönj semmit, hisz te fáradozol a ruhával nem én. -mosolygok fel rá aztán megint megfogom a kezét és elgondolokozom.
-Nem sokára megint munkát kell vállalnom... Nem kérhetünk pénz anyáéktól folyton, nem igaz? -nézek egy pillanatra Hakura, aztán megint magam elé nézek.
-Nem is tudom...Mit csinálhatnék...? Szerinted? Mit gondolsz Haku? -kérdezem ki testvérem véleményét. Mégis csak értettebben gondolkozik min t én, és sokkal többet is tud nálam. Dehát nem véletlenül ő a bátyusom.
-Úúúúú! És az új ruháról is mesélhetnél! -mondom izgatottan, csillogó szemekkel bámulva őt.
|
Merengve elhúzom a szám.
- Igen, igazad van, nem fér bele a költségvetésünkbe... - maximum ha kevesebbet eszem, de amúgy sem vagyok valami nagy étkű, szóval ennél többet már nem is lehetne spórolni az ételen. Talán megint vállalnom kéne valamilyen diákmunkát... De az nem jó, akkor kevesebbet lehetek Chikarával, és a végén még egyedül mászik fára... Hajaj, nehéz ügy. - Tényleg szabad? Köszönöm! - felderül az arcom, amikor Bocchan áldását adja az ötletemre. Hálából elengedem a kezét és fél karral magamhoz ölelem. - Szeretnélek újra lemérni. Nem baj, ha mindig friss adataim vannak rólad, nehogy túl szűk vagy túl bő legyen a ruha. Jobb precíznek lenni - bár én hajlamos vagyok túlzásokba esni... De ez legyen a legkisebb gond, öt perc alatt lemérek mindent Chikaráról, ami csak kell.
- Nem kell, hogy ilyen kedves légy velem, Bocchan. Én szeretem azt is, amikor makacs vagy és önző - bókolok, bár ez nem hangzik túl kedvesen.
|
Olyan jól esik hallani, ahogy azt mondja szeret. Pedig enélkül is tudom hogy így van, mégis kellemes érzéssel tölt el. Hagyom, hogy maga után húzzon, majd az ötletére fájdalmasan felnyögök. -Niichan..Az drága... -megvakarom a tarkóm, és rögtön azon kezdek gondolkozni, hogy megoldható -e a dolog. -Hmm...Jól van, legyen ahogy szeretnéd. -mosolygok fel rá. -Megoldjuk. Végülis nem sokkal drágább. És...Nem nőttem max egy centit. Nem kell feleslegesen fáradoznod a méretekkel.. -nevetek fel vidáman. -De ha... Szeretnéd... Ma este az lesz amit te szeretnél...Valamilyen szinten...-teszem hozzá halkabban.
|
- Miért nem? - pedig pontosan ez a tervem, életem végéig Chikarára vigyázni. Már elterveztem és tökéletesen beosztottam az időmet az elkövetkezendő 60-80 évre. - Én boldog vagyok így - győzködtem a fiút. Elém állt és átölelt, ami megdobogtatta kicsit a szívem. Magamhoz öleltem, és egy halvány mosollyal hallgattam a szavait.
- Tudod, hogy én is nagyon szeretlek, Bocchan... - hagyom, hadd szakadjon el, és engedem, hogy mosolygós arcot csináljon nekem. Halkan elnevetem magam, és inkább megfogom a kezét, tovább húzom. A kérése számomra parancs.
- Az leszek, ne aggódj. - eszembe jut valami, kicsit más téma, de végül is az is rólunk szól. - Van néhány ötletem egy új ruhához... Este szeretnék méretet venni rólad. Arra gondoltam, megint kézzel festeném meg az anyagot, az tartósabb színt ad neki - bár egy kicsit drágább hozzá az alapanyag, ezért vártam Chikara válaszát, hogy mit szól hozzá.
|
Elmosolyodva megrázom a fejem. -Haku, nem akarom hogy miattam ne legyen valakid...Úgy érzem hogy...Nagyon elszigetelődsz miattam...Szeretném ha boldog lennél.. Nem vigyázhatsz egész életemben rám...-mondom kissé szomorkás mosollyal az arcomon, miközben elé állok és megölelem. -Szeretlek Niichan...-sóhajtok halkan, miközben egészen a nyakába bújok. -Nálad jobb tesót nem is kívánhatnék magamnak. -elhúzódom tőle, és rámosolygok. -Szóval. Légy vidááám! -meghúzom úgy az arcát, mintha mosolyogna.
|
Halkan elnevetem magam Chika riadalmát látva. Azt hiszem, egy kicsit túllőttem a célon és túlzottan megijesztettem. Szerencsére a kérdésem hamar visszarántja a maga szerény valóságába.
- Nos, én sem - mosolygok rá kedvesen. Nála szebbet még tényleg nem láttam, főleg ilyen élénk haj- és szemszínnel, meg ilyen széles vigyorral... Ahogy megjegyzi, hogy szépnek talál, kicsit megilletődöm. Fura ezt hallani egy öcsitől, meg hát az én fakó bőröm és vékony alkatom minden, csak nem szép. Néha úgy érzem magam, mint egy porcelánbaba.
- Nekem itt vagy te - vonom meg lazán a vállam a kérdésére felelve, és megemelem szemmagasságba a kezünket. - Nincs szükségem senki másra, ha te fogod a kezem - Talán kicsit kínos ilyesmiket mondani, de tényleg így éreztem. Semmi szükségem a szerelemre, hisz az csak elterelné a figyelmem Chikaráról. - Amíg te itt vagy velem, minden szeretetet és törődést megkapok, amire szükségem van - tettem hozzá leeresztve a kezünket.
|
-Uramisten, nem akarok melltartot hordani! -kialtom el magam mikozben a mellkasomra teszem a kezeim. Teljesen transzbaesve sétálok Haku mellett, de a kérdése pofonként hat rám, ami visszráz. -Öhm....Nem...Nem hiszem... Még nem láttam nálam szebb egyént...-tipikus önelégült vigyorral mondtam ezt. -Na jó..Talán te...De te a tesóm vagy. -nevetek fel halkan. -Hmmm...Tudod Haku...Te sosem áradozol senkiről, veled mi a helyzet Niisan? -kérdezem csibészes mosollyal az arcomon.
|
Kíváncsian hallgatom, milyen következtetésekre jut Chikara. Előre-hátra billeg a fejem, ahogy rázni kezdi a vállaimat. Nem tudom leplezni a mosolyom az aggodalmát hallva.
- Bizony, sörhasad lenne és lógó melleid - bólintottam komolyan, de látván, Chika mennyire bepánikolt, megkegyelmezek neki. - Ne félj, amíg melletted vagyok, ilyesmi nem történhet meg. Épp ezért az sem gond, ha a mai edzést kihagyjuk... ma inkább pihenj - jegyzem meg összeráncolt homlokkal. Nem szeretném azt sem, ha túlerőltetné magát. A kezét fogva indulok meg vele hazafelé.
- Mondd, Bocchan.... Azon gondolkodtam, tetszik-e neked valaki. Mostanában nem nagyon áradozol senkiről - sandítok rá kérdőn. Nem azért kérdem, mert zavarna, ha így lenne, csak szeretném tudni, ha szerelembe esett.
|
Azokra amit mond, elgondolkozom, majd ránézek és felnevetek. -Látom ismersz Niichan. -bújok oda hozzá az ölelésre. -És...-olyan fejem van mintha szellemet láttam volna. Felegyenesedem és megragadom Haku vállait, majd rázni kezdem őket. -Hakugen! Elhíznék! Mert nem főznék magamra és folyton pizzát rendelnék! Mert ha már nem lennél velem, nem lenne kedvem semmihez...-a kiborulásom végère elhalkulok. Az edzésre gondoltam...De ha nem lenne velem, nem hogy az edzéshez, élni se lenne kedvem... Felnézek rá majd elmosolyodom. -Rendben. -állok fel lassan, majd megfogom bátyám kezét, és mosolyogva indulok tovább.
|
- Milyen igaz... Nem sokra mennék nélküled - mosolyodom el. Őszintén szólva semmire sem lennék képes Chika nélkül. Annyira hozzám nőtt már, és megszoktam, hogy mindig mellettem van... Halvány mosollyal hallgatom a nevetését, de ahogy megszorítja a kezem, érdeklődve felpillantok rá. Talán nem szánta valódi kérdésnek, de megpróbálok felelni rá.
- Összeennél mindenféle butaságot, állandóan fájna a hasad, egy hétig ugyanabban a pólóban járnál és leesnél minden fáról - felegyenesedtem, és egy játékos mosollyal megérintettem a tarkóját, gyengéden a vállamhoz húztam a fejét, amolyan fél-ölelésre. - Ne aggódj, örökké melletted leszek., amíg csak szeretnéd.. - súgtam neki egy fokkal halkabban. Felelőtlenség olyat ígérni, amit nem tarthatok be, de abban bíztam, talán mégis igazam lesz.
- Menjünk haza. Bekenem a hátad és összeütjük a vacsorát, rendben? - pillantottam le rá kérdőn.
|
-Engem? -nézek rá hatalmas ártatlan szemekkel. -És akkor ki vigyázna rád Niichan? -kérdezem mosolyogva miközben meglököm őt vállal, persze nagyon óvatosan.
-Az ovisoknak? -kérdezem nevetve. -Látod mennyire hasznos az öcséd? Már kampány szövegeket ír! Úgy hogy nem is tud róla! -nevetek tovább. Elmosolyodom.
-Jajj, ezt csak úgy mondod! -legyintek egyet, majd mikor gyengéden maga után húz, csak döbbenten keresem azt ami ennyire megtetszett Niichannak. Aztán egy kis pipacs mellé guggol le. Ilyenkor...Annyira aranyos... Még mindig látom benne azt a nyolc éves kisfiút, aki megijedt a macskától...
Mosolyogva nézek rá, és a hátára teszem a kezem.
-Valóban hasonlít a színűk...-mosolyodom el. -Hajj Haku...MI lenne velem nélküled...-sóhajok fel mosolyogva. De tényleg...Bele se merek gondolni, mi lenne, ha ő nem....Hé, Chika! Ne gondolj ilyeneket! Megszorítom a kezét ezekre a gondolatokra.
|
Chikara halk megjegyzésére elkuncogom magam. Amikor ilyen édes dolgokkal viccelődik, tényleg nagyon aranyos. Komolyságot színlelve elgondolkodom.
- Hmm, akkor lehet, hogy a tejbegríz helyett téged kéne megkóstolni...? - Nem, ez azért nem lenne jó, mert csak én laknék jól, de hát nekem gondolnom kell a Bocchanomra is. Ötlet leszavazva. Érdeklődő mosollyal hallgatom, milyen teóriát állít fel a növéséhez.
- Ez egy nagyon jó kampányszöveg lenne az óvodások számára. Aki nagyra akar nőni, egyen sok zöldséget! - ingatom a fejem, de azért egy mosollyal a játékba is belemegyek. - Igazad van, Bocchan, nem szabad több zöldséget enned, a végén még túl nagyra nősz. Le is törlöm gyorsan a mai étlapról - Végleg mondjuk nem vagyok hajlandó száműzni őket a háztartásból, mert az én szervezetem igényli a zöldet. Lehet, hogy én is ezért nőttem ilyen nagyra?
- Te így vagy jó, ahogy vagy - vonom meg a vállam. Pár centivel magasabb vagy alacsonyabb, nekem nem számít. Ahogy séta közben nézelődöm, felfigyelek valamire az egyik fa tövénél. A kezénél fogva gyengéden arra húzom a fiút.
- Nézd csak! Pipacs. Olyan élénk színe van, mint a hajadnak - leguggolok a virág mellé, hogy közelebbről is szemügyre vegyem.
|
-Lekvár? -mehökkenve nézek Hakura. Mégis hogy gondolja hogy eme szent pároshoz csak úgy....csak úgy....! Na jó kipróbálhatunk valami újat, nem?
-Oké de valami savanyú lekvárt szeretnék hozzá. Már túl sok lenne az éde. Pláne hogy közben én is ott vagyok...-teszem hozzá miközben pimasz mosolyt villantok Haku felé. Sokáig csöndben sétálunk egymás mellett, majd mikor megszólal felnézek rá, és jót nevetek a megállapításán.
-Látod? Ez a zöldségek miatt van! Túl sok zöldséget etetsz velem! -bököm meg a mellkasát beszéd közben aztán mosolyogva sétálok mellette tovább.
-Egyébként...Nem növök túl rajtad. Ebben biztos lehet. Elérem, hogy ne nőjjek tovább!
|
Letaglóz Chika agyafúrtsága, megtalálta szerintem az egyetlen olyan ételt, amibe nem illik a zöldség. Még ha palacsintát mondana, vagy tésztát, rizst, süteményt... nem, tejbegrízt, amibe se zeller, se répa, semmi. Egy nagy sóhajjal beadom a derekam és elismerem hát a vereségem.
- Jól van, tejbegríz lesz. Jó sok kakaóval - teszem hozzá. Mondjuk én annyira nem rajongom a kakaóért így ételen, a lekvárt jobban szeretem, és a tejbegríz is finom vele. - ...és lekvárral. - Majd meglátjuk, Chika tűréshatára befogadja-e, vagy szentül ragaszkodik a tejbegríz és a kakaó szimbiózisának sérthetetlenségéhez. Természetes számomra, hogy fogja a kezem, és nagyon jó érzéssel tölt el. Nosztalgikus, arra emlékeztet, amikor hétévesen elkergette azt a ronda macskát, aztán a kezemet fogva elvitt egy játszótérre, és végigbeszélgettük a délutánt. Azóta bármi van, mindig fogja a kezem, és ennek nagyon örülök.
- Hm? - Ahogy egymás mellett ballagunk, felfigyelek valamire. - Megint nőttél? Lassan behozol engem, ha így folytatod. Akkor aztán te cipelsz majd a karodban, és nem fordítva... - csóválom meg a fejem.
|
-Ugye tudod, hogy ez csak már érvényes? -kérdezem sziszegve, majd a buksisimire elmosolyodom. Megdícsértek!
-Haku...-sóhajtok a fejemet csóválva, majd megfogom a kezét. Gond van? Talán nem sétálhatok a testvéremmel kézen fogva?!
-Öhm...-Gondolkozom el miközben az arcomat bökdösöm miközben gondolkozom.
-Tejbegrízt! De...Abba nem tehetsz zöldséget Haku-chan! Az úgy... Bahhh....Viszont....Jó sok kakaot kell tenni a tetejére....-magam elé bámulok, és azonnal folyni kezd a nyálam, ahogy belegondolok. Édes, meleg tejbegríz, aminek a tetején ötcenti vastag kakao réteg foglal helyet. Oh igen...
-Na? Mit szólsz? -mosolygok fel rá.
|
- De egészségesek - vonom meg a vállamat. Nálam ez az érv kiüti azt, hogy nem finom valami. Ha jót tesz a szervezetnek, akkor meg kell enni és kész.
- Látom, nagyon ügyes vagy - mosolygok rá, és mintha valami kiskölyök lenne, megsimogatom a fejét, gyengéden a hajába kócolok. Tényleg örülök, hogy neki is van kedve sétálni. Pár nyújtott lépéssel előre megyek, majd visszafordulok hozzá és a kezem nyújtom neki.
- Akkor menjünk, ismerek egy jó utat hazafelé! Tényleg, mit ennél ma este, Bocchan? Ha olyat kérsz, bevásárolok majd hozzá - kíváncsian vártam, mit talál ki, de hogy ne feledkezzünk el arról sem, amit megengedett nekem, sietve hozzátettem: - Természetesen teszek bele zöldséget is... - A zöldség amúgy is illik mindenféle ételhez, így nem járhat túl az eszemen. Elindulok vele a fák közt, és hol a fiút figyelem, hol a fákat, mindkettőt ugyanazokkal a vidám, ragyogó szemekkel.
|
-Neeeeeeeeeee....-nyúlik meg azonnal a képem, és a homlokomra csapok. Istenem miért...Miért...?
-Igen, dehát...Nem finomak. -teszem hozzá durcásan, majd karbafonom a kezeim a mellkasom előtt. Viszont...hakugen annyira... boldog. Nem mondhatnám, hogy ritkán látom mosolygni, mivel rám többnyire mosolyog, csak másokra nem, de....Akkor is. Az ő mosolya, mindig sokkal jobban esik, mint bárki másé.
-Persze hogy tudok. A hátoma fáj, meg a derekam, de...ez nem gátol a lépegetésben. Látod? -megyek megint körülötte egy kört, és tényleg nem olyan rossz. Csak ne kelljen futnom...csak azt ne....
-Persze, kettőt is, ahányat csak szeretnél! -szeretek Hakunak megengedni bármit, amit szeretne, csakhát...Amikor szeretne segíteni a fürdésben is, és megdobálom tüsfürdős flakonnal és egyébbel ami a kezembe kerül... Most komoylan, te nem így reagálnál? Persze, azért utána mindig bocsánatot kérek, és kap egy buszit a buksijára...
|
- Sajnálom, az én hibám volt... - dörmögöm. Ott kellett volna állnom, hogy elkapjam, vagy vele kellett volna felmásznom. De megtanultam a leckét, legközelebb jobban figyelek majd. Kíváncsian hallgatom Chiaki ajánlatát, a szavai mosolyt csalnak az arcomra.
- Rendben. Akkor lehet, hogy megfőzöm azokat a zöldségeket, amiket nem szoktál enni... Tudom, hogy nem szereted, de szüksége van rájuk a szervezetednek, sok bennük a vitamin - agyalok. De az is lehet, hogy... hú, hirtelen nem is tudom, mit kezdjek majd Bocchannal, ha hazaértünk. Elég sok dolgot nem szokott megengedni nekem, de most engedélyt kaptam mindenre, amitől jobb lesz neki. Ez láthatóan felvidított.
- Köszönöm, Bocchan - viszonzom a mosolyát. Felkel a padról, odalépek hozzá. - Biztosan tudsz járni? Mert akkor még sétálhatnánk egy kört, mielőtt hazamegyünk. Szeretek itt kint lenni - pillantottam el a fák felé. Minden zöld és élettel teli, a levegő friss, az idő kellemesen meleg...
|
-Milyen puha bőr...? -kérdezem sóhajtva, majd mikor azt mondja, hogy bármit megtesz értem fáradtan elmosolyodom. Igen...Kiskorunkban "megmentettem" őt egy kóbor macskától...Azóta vagyok Bocchan, és valami felsőbbrendű ufó, akit a széltől is félt. Sőt, szerintme még a saját anyánknál is jobban félt engem. Nem is értem hogy képes ennyire odaadó lenni velem szemben... Valószínűleg nem lesz elég egy élet arra, hogy megköszönjem neki mindezt, amit értem tett és még mindig tesz. Mindig itt volt nekem, és tudom, hogy nem is tervez elmenni. Ő az egyetlen gyengepontom, ha így jobban belegondolok. Én is bármit megtennék érte, amire csak kérne, az életemet is adnám...
Hideg ujjak érintenek, és ez zökkent vissza.
-Hm...? Nem...Nem nagyon...De azt hiszem pár napig biztosan a hasamon kell majd aludnom..-nevetek fel halkan. Elmosolyodva fordulok szembe vele.
-Tudod mit Haku...? Szeretném ha bekennéd a hátamat, amjd ha hazaértünk rendben...? És azt tehetsz amit csak szeretnél, ha úgy gondolod hogy attól majd jobban leszek. -mosolygok rá aranyosan, majd lassan visszabújok a pólómba.
|
[154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
