Név: Ikari Mio
Kor: 18
Beállítottság: Uke
Különleges képesség: Fagy: Teste teljesen hideg és maga körül is hideget áraszt, ha pedig megérint valamit azt képes megfagyasztani, a saját teste viszont ellene van mivel mindig úgy érzi hogy fázik ezért jól be kell öltöznie, hogy ne fagyjon halálra, de ha egy bizonyos hőmérsékleten marad akkor nincs baj, ha azt túllépi akkor elájul, ezért árt neki a meleg, nem kicsit.
Külső jellemzők: Világosabb ruhákat szokott hordani mindig valami kötött felső van rajta vagy fehér vagy krém színű és farmert vagy térdnadrágot szokott viselni, meg természetesen mindig van rajta egy sál. Amit legtöbbször látni rajta az egy fehér iszonyú puha, de vagy három méretes srál, így kétszer magára tekeri, azonban akkor is majdnem leér a földre, de számára hasznos mivel a kezeire is rá tudja tekerni, ha minden kötél szakad. Szeme nagyon világos, szinte már fagyos kék, ami akkor világosodott ki ennyire mikor megkapta a képessét, a bőre is akkor vált ilyen világossá, így eléggé feltűnő látvány néha, főleg ha nyáron, még akkor is teljesen beöltözik. Gondolná az ember hülyeség, viszont a ruhái az iskola által lett kifejlesztve ezért ha meleg van belül elkezd lehűlni így megtartja Mio hőmérsékletét. Olvasáshoz szemüveget hord, ezért ritkán úgy is látni őt. Haja világos lila most már, bár előtte sötétebb volt, de a képessége folyamatos használatával kivilágosodott. Eléggé alacsony termetű a maga 165 centijével és vékony is.
Személyiség: Személyisége valószínűleg az egyik kiváltó oka annak hogy ez a képessége, nagyon hűvős és érzelemmentesnek mutatja magát, nehezen nyílik meg azonban ez azért van hogy védje azt a melegséget ami benne lakozik, hiszen amúgy nagyon rendes és kedves, segítőkész, így ezt a hűvösséget arra használja hogy magát védje, ezért is lett ez a képessége. Bár elég könnyű rajta kapni hogy valójában kedves, mert eléggé ügyetlen rejtőzködés terén. Ezért néha látni őt ahogy a virágokat nézegeti bár igyekszik nem közel menni hozzájuk nehogy megfagyassza őket, így az embereket is kerüli, ha valaki nagyon közel kerül hozzá, akkor szinte pánikolva kerüli el őt. Emiatt Mio általában csak az iskolába mászkál, ha pedig az utcára megy ki az késő éjszaka van, mert akkor senkit se tud bántani. Attól fél a legjobban hogy másokat bánt, nem is foglalkozik a saját épségével. De ha kinyílik, akkor nagyon kedves, aggodó, de barátságos személlyé válik, bár azért látszik rajta hogy visszafogja magát. Ő inkább az a nyugisabb típus, kivéve ha az emlékek miatt bekattan, akkor mint ha valami személyiség csere történt volna nála, teljesen elveszíti a kontrollt.
Egyéb felszerelés: Szemüvege mindig nála van ha szüksége lenne rá
Történet: Mio családja eléggé pénzes volt, ismerték őket a környéken, ugynis egy nagyobb céget vezetettek anno, sőt a furcsa világmegváltó játékot is szponzorálták, amin Mio erőszeretettel játszott. Tesztelte azt amit apja mondott neki, hogy tesztelje. Család kedvence volt, mivel nem volt testvére, így rá maradt volna a család átvétele, miután elég érett lett rá. Azonban az apjának nem tetszett, hogy a fia egyre okosabb és okosabb lett, így közel kerültek ahhoz, hogy átvehesse a céget, de ezt a kapzsi apja nem akarta. Ezért elhatározta, hogy valamilyen módon elfogja tűntetni a saját fiát. Normális ember nem tesz ilyet, de apját teljesen befolyásolta a hatalom és a pénz, no meg a felfedezetlen tumor a fejébe is befolyásolta. Így lefizetett egy bérgyilkost, hogy rabolja el a fiát és azt tesz vele, amit csak akar. Nos egy napon mikor Mio éppen hazament az iskolából tizenhat évesen, fényes nappal elrabolta őt a lefizetett fickó, aki eléggé gyorsan tovább is passzolta egy bandának. Mio ott igazából rohadt és várt, hogy az apja fizessen neki. Nagyon sok szörnyű dolgot látott, drogok, harcok, fegyverek, sőt még hullákat is, amiknek a látványa beleégett a retinájába. Szerencséjére az anyja minden pénzét bevetette és kerestette, de még így is egy évbe telt mire megtalálták és hazamehetett. Akkor teljesen összeroppant, senkivel nem akart találkozni és érintkezni se. Az akibe a legjobban bízott tönkre tette az életét, így nem bízik az emberekbe és igyekszik rideg lenni mindenkivel, de anyjától örökölte a kedves személyiségét, ezért úgy döntött, hogy videó játékokba öli a szabadidejét át ha kikapcsolja. Ekkor talált jutott eszébe hogy a játék amit apja is szponzorált, nem rég jött ki, így elkezdett vele játszani. Bár nem volt a legjobb, de a játék, megváltoztatta az életét. A ridegség, ami mögé bújni akart, most ellene fordult. A képessége, hogy megfagyaszt mindent és még magát is tönkre teszi az első napokban annyira elfajult, hogy három házat a sajátjával együtt teljesen megfagyasztott. Így vették őt észre és vitték az iskolába, de addigra két családdal és az anyjával, igazából végzett, amit sose bocsájt meg magának. Úgyhogy ez és a szörnyű emlékek hatására képes kicsit elveszíteni a kontrollt.
Kép:
Névtábla:
Neved: Mirachan (Riky)
E-mail/Elérhetőség: katsusa@freemail.hu / az oldal~
|