[24-5] [4-1]
Ahogy eltol magától, meglepve nézek fel rá, de aztán magamtól lépek hátrébb. Hát persze, Kageyama végül is utálja, ha a közelében vagyok, így érthető a reakció. Inkább a labda után indulok szótlanul, de a szavaira megállok és elnézek felé.
- Nem hinném, hogy bármi kiskaput hagytak... de rendben.
Azért a labdát felveszem és elviszem a szertára, ott lepakolom és megyek vissza Kageyamához. Ha ő is megvan, akkor pedig az öltözőbe megyek vele együtt. Nem nagyon szólok hozzá, csak merengek a helyzeten.
|
Mereven bámulok magam elé, hagyva hogy homloka a mellkasomnak koppanjon. Mély levegőt véve tartom benn próbálva nem azon gondolkozni más ember hogyan reagálná le a helyzetet.Túl közel van hozzám...Ez olyan zavarbaejtő!
- Okéééé...- ragadom meg a vállait és tolom el magamtól óvatosan.- Gyere, inkább menjünk haza, és nézzük meg azokat az ostoba papírokat, hátha létezik valami kiskapu.... Amíg meg nincsenek a nyakunkon, nincs vész se...- rántok vállat rá, de valójában kicsit meg is könnyebbülök hogy már egy lépésnyire áll tőlem. Túlságosan furán éreztem magamat a közvetlen közelében. Mintha ugrálna a gyomrom. Viszont nem hinném hogy Hinatatól lennék rosszul... lehet rosszat ettem?
|
Ahogy rámförmed, kicsit meglepődök és azonnal félrenézek. Én nem is csináltam semmi rosszat, csak válaszoltam neki és igenis szomorú vagyok a tény miatt, hogy soha többé nem játszhatunk úgy, mint régen. Nekem... a játék az életem. Semmi más célom nincs, csak az. Azaz... csak volt. A további szavakra egyelőre nem nézek rá, de azt érzékelem, vagyis hallom, hogy közelebb jön hozzám. Aztán megérzem a kezét a fejemen, amitől dobban egy nagyobbat a szívem és egyből felnézek rá. Nem szokott velem ilyen közvetlen lenni! De ez most jól esik. A gyenge vigasztalásra csak keserűen elmosolyodok egy fél pillanatra.
- Kaland... most meg vigyázhatunk egy csapat idiótára... jó, nem olyan sokra...
Az meg egyenesen ijesztő, hogy bármikor kinyiffanthatnak minket, ha netalántán ellenszegülünk. Egy gombnyomás és vége. Nem akarok meghalni. De ezt sem akarom, ami most megy. Kicsit közelebb lépek Kageyamához, majd a homlokom a mellkasának döntöm, a labdát meg leejtem a földre.
- Utálom ezt az egészet...!
Préselem ki halkan az ajkaim közül, de igazából nem akarok itt panaszkodni.
|
-Ne nézz már így rám ! Nincs jogod ilyen képet vágni!- förmedek rá látva szomorú arcát, amitől összeszorul a mellkasom. Fájdalmat okoz a látványa, mert olyan mint egy tükör. A bennem dúló kétségbeesésnek és a fájdalomnak a tükre. Félrepillantok róla azonnal, kezemet ökölbe szorítva.Nem akartam ilyen ordenáré módon rákiabálni. Már szégyellem, visszaszívni azonban nem tudom.
-Bocs. Én... bocsánatot kérek. -nézek rá óvatosan újra, közelebb lépdelve, hogy kezemet felemelve lassan óvatosan a fejére helyezzem. A haja kócosan összevissza meredezik, ennek ellenére meglepően puha.
- Mostmár így kell boldogulnunk, szóval... szóval, össze kell szednünk magunkat. Azért, nem mindenki mondhatja el magáról, hogy hasonló kalandolban volt része mint nekünk....-Esetlen próbálkozás a vígaszra de többre most nem tellik.
|
Minden labdát vissza tudtam ütni, bár egyre nehezebb volt. Aztán a kérdését hallva nem figyeltem, így a labda majdnem el is talált. Kageyamára pillantottam.
- Hééé, figyelhetnél jobban is!
Panaszkodtam, majd ellépkedtem a labdáért. Aztán a kezembe véve elgondolkodtam azon, amit az előbb a fiú kérdezett.
- Szerintem már nem.
Válaszoltam, bár sejtettem, hogy nem tőlem várja rá a választ. Kissé szomorúan pillantottam el felé.
|
Egy darabig gondolataimba merülve passzolgattam vissza neki, majd ahogy a figyelmem másfele terelődött úgy dobáltam a labdát is egyre magasabbra- és magasabbra.
-Vajon soha többet nem játszhatunk már igazából?- kérdezem révetegen inkább magamtól mint tőle. Valahogy Hinatanak van egy olyan képessége, hogy ha nem szövegel vagy bénázik, ami nagyon ritka, akkor képes vagyok megfeledkezni arról hogy ő is jelen van. Annyira természetes hogy visszatér hozzám a laszti újra és újra.....
|
Pedig néha örültem volna a dicséretének, de tudtam, hogy ez kábé lehetetlen kérés. A tekintetem végig a labdán van és sikerül visszaütnöm neki, bár most nem teszek semmiféle megjegyzést. Élvezem ezt a fajta játékot és ennyi~ néha elpillanton Kageyamára kérdőn és magamban reménykedek, hogy nem fog leszúrni ma már semmiért.
|
- Hát az előbbiné biztos jobb...- morgom inkább magamnak dünnyögve mint neki szánva. Nehezemre esik megdícsérni. Abból miért tanulna? Abból tanul ha elmondom a hibáit... de ha belekezdenék megint, akkor előjönne azzal hogy gonosz vagyok vele.
Felsóhajtva passzolom vissza neki a labdát magamban ujjongva hogy végre valami játékszerű van alakulóban, és imádkozva hogy Hinata ne rontsa el. Minél tovább a levegőben szeretném tartani a labdát.
|
Amint elvette, visszamásztam a saját helyemre. Onnan pislogtam vissza rá, kissé bűnbánóan. A szavakra bólintottam.
- Megpróbálom...
Ezúttal nem csaptam le, hanem visszaütöttem neki.
- Így jó?
Néztem el felé egy félmosollyal.
|
Érzem ahogy lüktetni kezd egy ér a halántékomon mikor Hinata már mozdul hogy lecsapja a labdát. Fapofával maradok a helyemen, mély levegőt véve és azt bent tartva elszámolva háromig,kifújva.
- Mindig bennem van a kényszer, hogy lecsapjam...- magyarázkodik felém nyújtva a labdát. Egy kézzel veszem át tőle, még minddíg duzzogó fejjel, de igyekezve benn tartani a véleményemet továbbra is.
-N....Nem...Nem baj. De most ha lehet, próbáld meg, nem elütni !- kérem tőle maradék türelmemet összekaparva, és újra feladom neki.
|
- Igen, azt kérdeztem...
Vártam a válaszát, bár meg is bántam, hogy megkérdeztem. Félrenéztem, de ahogy felütötte a labdát, azonnal mozdultam. Véletlenül viszont le is csaptam, így bocsánatkérőn pillantottam a fiúra. Ekkor harapott el egy sértő megjegyzést... sóhajtottam, majd a labda után indultam.
- Mindig bennem van a kényszer, hogy lecsapjam...
Közöltem vele, miközben megfogtam a labdát és azzal indultam vissza a hálóhoz. Néha azért elgondolkodtam, Kageyama sértései mennyire... komolyan.
|
Mél ylevegőt véve nézek vele farkasszemet- Hogy mi jár a fejembe?- kérdeztem vissza már-már kötekedően ,szembeállva vele megfelelő távolságra és egy kellően íveset ütötve neki. Reménykedem benne hogy megpróbálja visszaütni ahelyett hogy lecsapná megint.- Az hogy egy hü....- kezdeném majd bevágom a grimaszt amivel visszanyelem a kikivánkozó sértéseket.- Hü....Hű de hamar besötétedik....!
|
- Csak mondd ki, mi jár a fejedben...! Sose tudom, mire gondolsz és bosszantó!
Nyafogtam, de aztán a további szavaira sóhajtottam, na meg bólintottam. Akkor játsszunk... de amíg ilyen fancsali képet vág, nehéz lesz jól éreznem magam. Aggódtam ezért a lököttért...
|
- Valóban?- kérdezem szembefordulva vele már a labdával a kezemben.- Mit akarsz mit mondjak hm?- morgom halkabban a labdával szemezve. Hülye Hinata ! Csak kerüljön egyszer a kezeim közé! Dühös vagyok rá , de főleg azért mert kicsit kezdem azt hinni hogy igaza van, és ezt útálom. Félek ő is ugyanúgy magamra fog majd hagyni és ez megrémiszt.
- Gyere és játszunk....- hívom ahelyett hogy bosszút állnék rajta, újra hátat fordítva neki, hogy visszamehessek a hálóhoz.
|
Utáltam, hogy nem szól semmit. Ahogy elindult felém, magamba fojtottam minden szót, minden levegővételt... egészen addig, amíg el nem haladt mellettem. A vállam felett néztem hátra rá, majd megfordultam.
- Mondj már valamit...!
Határozottan idegesített. Ismét elindultam felé.
- Tudom, hogy megbántottalak...
És mégse oszt ki, meg semmi. Azért arra kíváncsi lettem volna, mit tesz velem, ha elkap. Lehet megüt...?
|
Nem néztem rá mikor elkezdett szólongatni, csak amikor közelebb lépdelt hozzám akkor emeltem rá tekintetemet.
Először a szokásos " meg akarlak fojtani egy kanál vízben " nézésemmel büntettem egy pillanat erejéig, aztán félretekintve és magamba fordulva igyekeztem megemészteni a véleményét. Lassan indultam meg felé, de csak elsétáltam mellette, mert éreztem még mindgíg attól tart hogy esetleg megütném vagy újra megkergetném. .
A labdáért megyek hogy fölvegyem a földről, nem Hinatat akarom büntetni, pedig még mindíg úgy érzem, igazából megérdemelné!
|
Ahogy a fiú megállt, én is megálltam lassan, de tőle tisztes távolságban. A térdeimre dőltem, vagyis támaszkodtam, úgy lihegtem és figyeltem őt. Kezdtem aggódni a nagy csend miatt.
- ...Kageyama...?
Bizonytalanul ejtettem ki a nevét a számon. Tudom, hogy mennyire mentem, de... ő provokál folyton... közelebb léptem hozzá, de még mindig volt köztük 3-4 lépés távolság.
|
Kergetem míg a dühöm annyira el nem szál hogy a szavai fájjanak ahelyett hogy tovább hergeljenek. Lassan állok meg majd maradok is ott, a padlót bámulva, hallgatva Hinata lépteinek zaját, emésztve amit mondott. Legszívesebben lecsapnám érte a kis mitugrászt, de ez nem ilyen egyszerű.... Gyűlölöm ha így szólítanak. A legbosszantóbb benne hogy sehogy sem tudom meggátolni ezt. Rosszul esik, tőle meg főleg. Haszontalan ! Segítene neki az ember erre ezt kapja !
|
Hajjajj! Az a vészjósló ábrázat... aztán ahogy elindult felém, hátrálni kezdtem. Védekezőn felemeltem a kezeim, aztán futni kezdtem, nehogy el tudjon kapni. Tudtam, hogy gyorsabb vagyok nála, de azzal is tisztában voltam, hogy nem bírom a végletekig.
- Akkor is úgy viselkedsz! Most is!
Pillantottam hátra rá a vállam felett és néztem rá, kicsit szúrósan.
- Néha igazán elgondolkodhatnál magadon! >.<
|
Elborul az agyam egy pillanat alatt. Határozott mozdulattal kaptam el a labdát, ami hatalmasatt csattant a tenyerembe érve.
-Minek neveztél?- kérdezem tőle halkan vészjóslóan, lassan elindulva Hinata felé.- Ismételd csak meg! Minek neveztél te kis törpe?!- csalogatom kérdésekkel, egyre inkább szűkítve kettőnk között a teret majd mikor már úgy érzem egy laza sprinttel elkaphatom a grabancát, elengedve a labdát nekiugrok.
|
[24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
