[25-6] [5-1]
Hallottam a hangból hogy a sírás kerülgeti a kölyököt, de nem igazán volt kedvem ilyesmivel foglalkozni így csak beleszívtam a pipámba és elfordultam tőle hogy ne is lássam, mert éreztem belül, hogy folytogat valami érzés de nem akartam engedni neki, nem vagyok az a vígasztaló típus így ez az érzés jobb ha elkerül, ezért elindultam az ajtó felé de megálltam miközben a kilincset fogtam.
-Nézz magadba és rájössz a dolgokra, ha van időd így hisztizni akkor legyen időd erősebbé válni is... -mondtam mint ha valami igazán burkolt vígasz lenne, bár annyira burkolt hogy a bunkóság igen csak elrejti így nehéz lehet elővadászni, de igazam van ha tud siránkozni akkor van elég ideje hogy erősebbé edze magát és akkor nem kéne mások miatt aggódnia. Ezzel én el is hagytam a helységet így utolsó füstcsíkot hagyva magam után és megcsuktam az ajtót.
|
Igazából...Nem is tudom mi történt. Megfogta a karom, aztán már nem éreztem a talajt a lábam alatt....Mindez pár másodpercig tartott, aztán a fejem koppant a padlón. Azt hiszem...Kelleni fog az a tabletta.... Döbbenten nézek a senpaira, és amiket mondd...Kishíjján el sírom magam. De tényleg. Ez igazán fájt...Eszembe jutott anya és apa, hogy ők még mindig nem tudják, hogy már felébredtem a kómából, és eszembe jutott Hikaru is, aki mindig azt mondja, hogy nem idegesítem....És mi van ha csak azért mondja hogy megnyugtasson, és ne beszéljek többet... Felülök, és az ölembe ejtem a kezeim... Magam elé bámulok. Shin senpainak lehet igaza van. Én ezt eddig sosem vettem észre, hogy mennyire idegesítő jelenség vagyok.
-Tényleg ennyire idegesítő vagyok, senpai...? -kérdezem halkan. -Lehet anya és apa ezért nem keresnek... Mióta kómában voltam egyszer sem érdeklődtek utánam...Lehet örülnek, hogy megszabadultak tőlem... Még mindig reménylednek, hogy kómában vagyok...-megdörzsölöm a szemeim. Érzem hogy szorít a torkom, és a sírás kerülget.
|
A Shin-senpai megnevezésre meglepődve pillantam rá, bár szemembe tükröződött az idegesség, és Kaito igen szépen feszegeti azt a bizonyos húrt, viszont mikor elővette a zsebéből a gyógyszert és elkezdte lengetni az volt a vége. Ahogy a közelembe ért a kékség elkaptam a kezét így kicsit magamhoz rántottam majd a kezét átvezettem a vállamnál így olyan volt mint ha hátulról átöleltettem volna magam, aztán egy hirtelen mozdulassal átlendítettem a vállam felett és a földre vágtam Kaitot, bár a vágás lehet egy kicsit túlzás, mivel azért lassítottam a becsapódáson, így nem fog sérülni szinte biztos még levegőt is fog tudni venni rendesen, bár lehet kicsit beverte a hátát és lesokkolt a dologról de az agyamra ment, benne volt abba a bizonyos személyes térbe, amit utálom ha valaki átlép.
-Nem vagy a tanítványom hogy senseinek nevezz...nem vagyok puszi pajtások se hogy kimondhasd a nevem és ha nem akarsz esetleg komolyabb sérülést jobb lesz ha visszafogod ezt a pattogós személyiséged mivel idegesítő és nem én leszek az egyetlen akinek az agyára mész, el se tudom képzelni hogy tud elviselni a családod..-mondtam neki miközben lenéztem rá mellette állva, bár így még inkább gonosszá vált a tekintetem és elfújtam a feje fölött a füstöt majd elléptem melőle és újra tettem néhány lépés távolságot.
|
Nagyon megilletődtem, mikor meglepve pillantott rám. Ennek a fiúnak is gyönyörű arca van, akár csak Shun-senseinek, de ő valahogy...Mégis más.
-Shin sepai! -szorgosan követem a fekete hajú fiút, és már előre fel vagyok készülve egy kézre, vagy egy újabb adag füstre amit az arcomba kaphatok...A következő mondata cseppet lesokkol, és a végét még erőteljes sértésnek is veszem. de úgy döntök inkább nem mutatom ki.
-Semmi pánik Shin-senpai! Van nálam algopyrin! -mosolygok kedvesen a senpaira, miközben előveszek egy levélnyi tablettát a zsebemből. Tényleg fájdalomcsillapító van benne!
-Nekem is sokat fáj a fejem, ezért kénytelen vagyok magammal hordani pár szemet mindenhova.
|
Meglepődve pillantottam rá mikor kimondta a nevet akivel eddig volt, én csak egy Shunt ismertem de ő halott tudtommal, ezért kicsit édekesen néztem rá pontosabban úgy mint ha egy hülyére pillantottam volna, lenézően az biztos.
-Akibara Shin... - mutatkoztam be egyszerűen de a mondatai megállásra késztettek így nem is mozdultam csak pipáztam és neki oldalra állva fél szemmel pillantottam csak rá.
-Egy Shunt ismertem de ő meghalt.... bár isten tudja lehet ebbe a kócerájba más Shun is van... és velem semmi nem történt, teljesen jól vagyok mint látod, bár lassan fejfását kapok a hangodtól...
|
Hirtelen egy kezet kapok az arcomba, amitől igen csak megilletődöm, és alig merek levegőt venni, mert tudom, hogy tömény dohány illata lesz a sensei kezének. Lövéses sincs miért nem emlékszik rám, és miért ilyen gonosz velem... -Nem tudom, hogy mi történt a senseiel, de még szép hogy nem emlékszik arra, hogy a diákja vagyok! A nevemet se tudta! -magyarázkodom tovább miközben utána sétálok. -Megtenné, hogy bemutatkozik? -kérdezem teljesen semleges hangnemet felvéve. Képes és lenyomja a pipáját a torkomon, mert "csúnyán beszélek vele". -Csak mert...Én idáig egy Shun-sensei nevű énekatanárral voltam... De ő nem.ilyen volt...- "kicsit sem ilyen". teszem hozzá magamban.
|
Fél szemmel figyeltem ahogy a szemét dörzsölgette de aztán hirtelen aktív lett és elkezdett magyarázkodni össze vissza, hogy mi van velem miért hagyom itt, hát nem logikus? Mert nem akarok hozzá hasonlóval lenni, ez is olyan mint Soraru már az aurája is bassza a csőrök, aztán felpattan és utánam botorkál miközben a szemét dörzsöli, erre elvettem a kezemet a pipáról és egy hirtelen fordulattal Kaito arcába nyomtam a kezemet és kicsit megszorítottam azt.
-Nos...Kaito ugye...? Nincs emlékem arról hogy a diákom lennél és amúgy se tanítok senkit aki ilyen hisztis és sokat beszél...egyszerűen idegesítő...elront mindent ami szép...- mondtam kicsit előrehajolva miközben a másik kezembe kaptam a pipát nehogy kiessen a számból, de a hangsúlyom koránt sem volt a kedves közelébe se, sőt még köszönő viszonyba se voltak. De mikor befejeztem elengedtem Kaito arcát és mint ha kosz lenne a kezemet leráztam és zsembre raktam, így bal kézzel pipáztam tovább miközben az ajtó felé haladtam.
|
-Hát ha a senseinek ez minden vágya...-nevetek fel, amjd mikor köhögni kezd, azonnal bepánikolok, és a vállára teszem a kezem.
-Sensei! Shun-sensei! -rázom meg egy csöppet a vállát. Ekkor felemeli a fejét, és azonnal visszakpom a kezem. Miiiiii aaaaaaaaaa.....? Megdörzsölöm a szemeim. Mi a franc? TUDTAM HOGY IGAZI VARÁZSLÓ A SENSEI! Dehogy ilyen ügyes is... mViszont..Shun-senseinek csak az emléke dereng a fiú arcában mélyen elrejtőzve... Megilletődöm a hangsúly miatt, ahogy "szépen" megkérdezi a nevem.
-Öhm..:ah...Az én nevem...K-Kaito...És egyszer már bemutatkoztam...-nem nagyon értem hogy mi folyik itt de egyből kapok az arcomba egy jó nagy adag füstöt, mire azonnal a szemeimhez kapok, mert persze nem túl kellemes ha a nyitott szemedbe belefújják a füstöt...Tüsszentek egyet.
-Sensei! -szólok a fiú után kissé fásult hangon, majd felpattanok és a szememet dörgölve utána botorkálok.
-Sensei, miért hagy itt egyedül...? És...Mi történt a hajával? És...-tovább dörzsölgetem a szemeim, aztán ránézek kissé fáradt tekintettel.
|
-Ohh remek terv, valóban remek terv, alig várom hogy lehessen egy piton háziállatom...-mondtam vidáman Kaitonak bár mikor lehajtotta a fejét kíváncsian figyeltem hogy mire is készül mivel úgy tűnt zavarba van csak nem tudtam miért, hiszen eléggé szöszmötölt a nadrágjával, majd mikor közölte hogy ő is a hangjával varázsol kicsit meglepődtem, nem gondoltam volna hogy van másik énekléshez kapcsolódó képesség is, jobb hogy elmondta, mert így tudom hogy óvatosan kell énekeltetnem Kaitot, viszont most hogy bevallotta valami furcsa érzés kerített hatalmába, mint valami vészjelző és magam sem tudom miért de rám jött a köhöghetnék, ami nem a képességem miatt jött, inkább mint valami pánik reakció, így előre hajoltam a földre és így a pulcsim kapucnija a hajamra hullott és takart a következő pillanatban meg sötét lett minden.
Éreztem hogy Shun veszélybe van, nem tudom miért de ez az érzés kerített hatalmába és szinte megkövetelte tőlem hogy felkeljek, pedig olyan jót aludtam. Viszont mikor kinyitottam a szemem egy padlóval néztem farkas szemet, így lassan felegyenesedtem és valami kék jött velem szembe. Szinte gyűlölködve néztem az előttem ülő fiúra.
-Még is ki a fészkes fene vagy te? - morrantam rá, bár az arcom ugyanolyan volt mint Shuné, de a hajam és a szemem teljesen más. A kérdésre a választ meg se vártam fogtam a táskámat egy rejtett zsebből előszedtem a pipámat és gondolkozás nélkül rágyújtottam, majd az első adandó alkalommal a kék paca képébe fújtam. Gyűlölöm miért mindig ott kell felébredtem ahol emberek vannak...rohadt jó...szívtam egy nagyot az előre megtöltött pipámból és egyszerűen felkeltem és a vállamra kaptam a táskát, készen arra hogy elhagyjam a helyet
|
Nagyon nem jó nézni, hogy a sensei így köhög. Elég ijesztő. Biztos minden rendben van?
-Hát én azt hittem többen keresik a senseit...-vakarom meg kínos vigyor mellett a tarkóm, majd figyelmesen hallgatom Shun-senseit.
-Ohh...! Akkor meg is van a terv! Ha a sensei szereti az ilyen pitonokat akkor én elfogok egyet, és amíg nincs magánál az állatka a sensei befoghatja! -avatom be csillogó szemekkel a fiút a terveimbe.
-Mit szól a sensei? Jó terv nem? E-Egyébként....-lehajtom a fejem, és a nadrágomról kezdem leszedegetni a nem létező szöszöket.
-Én is a hangommal..öhm..."varázsolok"...-mondom halkan a senseinek. Szerintem jobb ha tud róla. Még is csak az ének tanárom! És lehet még segíthetne is!
|
Mikor elkezdte mondani Kaito hogy milyen sok helyen taníthattatam pislogtam párat mert azért olyan sok nem volt, de mikor a kígyókról esett szó elnevettem magam bár nevetésem kisebb köhögésbe csapott át de akkor is a nevetéstől jött ki a könnyem, majd letörölvén azt ittam pár kortyot és hallgattam ahogy Kaito mesélt a csúszó mászó kígyókról kicsit borzongva vicces volt én speciel oda vagyok ezekért a mindenki utálja őket lényekért, mint a pókok, kígyók, gyíkok satöbbi és nem igazán szeretem a kutyákat és a macskákat isten tudja mi okból. Aztán mikor Kaito befejezte a mondandóját gondoltam bevezetem hogy miért is nevettem, bár előtte az iskolás dologra válaszoltam.
-Ah nem voltam olyan sok helyen csak egyszer kétszer kisebb iskolában tanítottam a fiatalokat, olyan helyen ahol nincs igen keret sok tanárra...ami a varázslást illeti a képességem a varázslat nem én...-mondtam mosolyogva, majd folytattam hogy mi is a véleményem a kígyókról
-Ami a pitonokat illeti, aranyosak olyan a szájuk mint a macskáknak mármint formára, írtó édesek...bár tény veszélyesek de szerintem aranyosak...
|
-Húúúú...A sensei egy hatalmas mágus lehet. -mondom csillogó szemekkel. Egy...Egy igazi varázslóval van dolgom! Istenem, sosem hittem hogy találkozom valaha egy varázslóval! Egy igazival! Egyre jobban kedvelem a senseit.
-Szerintem nincs ezzel probléma...-nevetek fel aranyosan. -Itt minden tanárnak járna egy kis felkészülési idő...Nem semmi diákok vannak itt! -magyarázom lelkesen.
-Tele vagyunk idiótákkal, dehát...Olyanok mindenhol vannak. Shun-sensei sok helyen tanított már? GOndolom! Hisz nagyok okos lehet! Ráadásul varázsló is! Biztos sok helyen dolgozott! -mintha csak a legnagyobb rajongója lennék úgy hadarom el mindezt. Aztán megrázom a fejem.
-A-a. A pitonok akkorák hogy a folyosókon közlekednek! Egyszerre kettőn! -világosítom fel a senseit a pitonokról...is.
-Hatalmasak, és ijesztőek! De tényleg! És harapnak a dögök. -bele is borzongok abba ahogy elképzelek egyett.
-És fényes a bőrük...és csúsznak...brrrrr!
|
Nemlegsen legyezgettem a kezemmel miközben mosolyogtam és a vizet iszogattam nem számítottam rá hogy ennyire bepánikol egy kis köhögéstől de végülis nem annyira komoly, csak vissza kell fognom magam egy kicsit és reménykedni hogy ha énekelek vagy dúdolog nem jön elő a képességem mellékhatása mert akkor egy napig minimum nem beszélek senkivel csak mutogatok, bár többnyire azt a napot át szoktam aludni. Morfondírozásomat Kaito kérdése zökkentette ki.
-Ah ah, semmi gond tényleg, mondhatni a mágiám mellékhatása, vissza kell fognom az énekléssel mára...ha dúdolnék csapj fejbe...-montam kedvesen mosolyogva, majd elkezdtem gondolkozni miközben az egyik tincsemet próbáltam felcsavarni az ujjamra több-kevesebb sikerrel.
-Hm egy ideje itt vagyok bár órát még nem tartottam, gondoltam ellógom a munkát amíg teljesen be nem jártam az iskolát és meg nem ismertem pár embert...-vigyorogtam zavartan Kaitora, mivel gondoltam hogy most már végképp nem fog tanárnak tartani, hiszen egy idősek vagyunk nagyjából még lógok is mint a fiatalok egyáltalán nem tűnök tanár típusnak, bár ha órákról van szó csöppet más leszek, de most megalább elengedtem magam. Én is törökülésbe raktam a lábamat és a térdemre könyökölve pihentettem a fejemet a tenyerembe.
-Na nézd, mindenki magasabb nálam és még aranyosabb neve is van, hát ez nem fair...-mondtam kicsit durcásan de természetesen csak vicceltem Kaitoval.
-És most mi tévők legyünk? Keressünk pitont a padló alatt vagy keressük a pacsirta hangú tesód vagymenjünk valahova...? Vagy mit szeretnél csinálni? Felőlem shiritorizhatunk itt egész nap ha ahhoz van kedved...-mosolyogtam Kaitora.
|
-Fele annyira biztos jó mint én, szóval tökéletes. Ezekszerint. -mosolygok a sensei-re, majd mikor köhögni kezd, oldalra biccentem a fejem.
-Shun-sensei minden rendben? -még le is ült. Tuti rosszul van. Most már biztos.
-Tudok segíteni valamiben? -kérdezem aggódva, miközben közelebb sétálok hozzá majd leguggolok elé, és most körülbelül egymagasak lettünk.
-Öhm...Persze...Tetszik...Még csak pár napja ébredtem...-francba! nem akartam szólni a kórházban töltött időről! -Azaz...Érkeztem...hehe...Micsoda nyelvbotlás...-kuncogok fel zavaromban, majd törökülésben leülök a sensei-el szemben.
-Niichant kerestem...igen, igen, akkor találkoztam egy Hoshiro nevű fiúval...Shiro-chan segített keresni Niichant. És meg is találtuk. -mosolygok lelkesen Shun-sensei-re.
-A sensei már régóta tanít itt?
|
Figyelmesen hallgatom ahogy magyaráz Kaito, tényleg jól kitárta magát, ilyenkor hasznos a képességem, viszont meg is érzem már msot a mellékhatását, bár csak egyszer énekeltem de erősen csak Kaitora koncentráltam így kicsit kiszáradt a torkom és kapart is mint ha egy vírus támadná meg ezért köhincseltem néhányat a szám elé tartva a kezemet majd bólogattam Kaitonak.
-Nagyon helyes... remélem hogy hamarosan hallhatom az ő hangját is, ha khm khm...fele annyira jó csak mint te még az is tökéletes...-mondtam mosolyogva bár akaratlanul is párszot beleköhincséltem a mondandómba, de hogy ne csak ácsorogjak a terem közepén úgy döntöttem odamászok a falhoz és ott leülök de ahogy nyújtózkodtam bevertem a könyököm a falba mire a mellettem lévő fal fordult egyet és előkerült egy kisebb edző felszerelés bár ami nekem fontosabb volt ital is volt ott, úgyhogy gyorsan kikaptam mint ha mi sem történt volna elkezdtem iszogatni, bár valóban meglepett ez a fordulat, de számítottam rá hiszen az edző nem lehet csak egy üres terem.
-És amúgy hogy tetszik az iskola? Összebarátkoztál már valakivel? Rajtam kívűl természetesen
|
Felsóhajtok. Hát ez jól esett. Kiengedtem a hangom, és teljesen beleéltem magam. Aztán mikor a sensei megdicsér megint fülig ér a szám. MIndig is azt imádtam a legjobban ha az énektanár dicsér meg.
-Köszönöm sensei. -apró meghajlást intézek felé. -Nem tudom, nem igazán beszéltem a diákokkal idáig....Niichan? Hát...A boci boci tarka még megy, aztán már nem igazán....-nevetek fel. -Na jó...Nem túl jó, de nem is rossz...Érti a sensei mire gondolok? -nézek le rá miközben magyarázok.
-MIndenesetre, neki mélyebb a hangja...Majd bemutatom Shun-senseinek. És majd megkérem hogy énekeljen. Jó? -hadarom el izgatottan a terveimet a senseinek.
|
Mikor elvörösödött Kaito a kacsintásomra kicsit zavarba jöttem nem akartam ilyen helyzetbe hozni de aztán az énekemre koncentráltam, majd mikor befejeztem közölte velem hogy varázsló vagyok ami én is helyeslően bólogattam és V alakba formálva a mutató és középső ujjamat vigyorogtam Kaitora, aztán mikor végre belelendült az éneklésbe behunytam a szemem és a mellkasomon összefont karokkal hallgattam őt. Érdekes szövege volt a dalnak, de miután ezt tisztáztam csak a hangjára figyeltem, nem volt olyan rossz bár itt-ott még volt mit csiszolgatni rajta, aztán ahogy befejezte a dalt leemeltem a kezeimet a mellkasomról és halkan elkezdtem tapsolni.
-Nem rossz...nem rossz... szép hangod van, bár itt-ott még fogunk rajta még alkotni órán, kíváncsi vagyok van-e még más dalos pacsirta ezen a helyen, mert ha mindenkinek ilyen hangja van nagyon boldog leszek az biztos, mert nem lesz sok munkám...-mondtam vigyorogva a bókot és a gondolataimat Kaitonak.
-Jut eszembe mondtad van bátyád, ő is énekel? Még ha csak a zuhany alatt is...nekem az is megfelel csak énekeljen...-viccelődtem.
|
-Igazából..-kezdnék bele a magyarázkodásba, hog nem is vagyunk annyira nagyok, mikor elkezd előrébb lökdösni. Oké, oké. Csak nyugi Kaito. Ekkor nagyon érdekes dolgokat kezd el mondani, hirtelen nem is tudom mire vélni, hogy ő egy varázsló, aki eltűnteti a lámpa lázam.
A piton hallatára felcsillantak a szemeim, de azonnal elvörösödtem, mikor Shun-sensei rám kacsintott. Elvarázsolva hallgatom a sensei dalát, és valami hihetetlen jó érzés kerít a hatalmába. Megmagyarázhatatlan, de egészen felszabadultnak érzem magam, fülig ér a szám, és valóban megjött a kedvem az énekléshez. Amint befejezi Shun-sensei a dalt, megfogom a kezeit, ésboldogan nézek rá.
-Sensei tényleg varázsló! Teljesen boldog vagyok, nem érzek semmit negatívat, vagy lámpalázat! -nevetek fel boldogan.
-Akkor tartok egy kis bemutatót a senseinek! -minden gátlásom felóldódott, ezért beszélek ennyire közvetlenül.
|
-Ohhh még a bátyád is magasabb akkor mint én...hmm...-mondtam miközben elengedtem Kaitot és kicsit előre dőlve az államat támasztottam meg és úgy gondolkoztam egy pillanat erejéig aztán rámosolyogtam Kaitora miközben a vállát paskoltam.
-Szóval a Kazarama az óriások klánja értem én... meg esik az ilyesmi...-mondtam miközben helyeslően bólogattam a saját gondolataimra, majd újra Kaito mögé mentem és előre toltam ahol én is álltam és énekeltem. Nagyjából az volt a szoba közepe és ott egész jól körbement a hang, majd mikor mondta, hogy lámpa lázas elkezdtem gondolkozni hogy mit tehetnék ezellen. De aztán eszembe jutott hogy nekem is van valami képességem szinte itt magyaráztak valamit, aztán beugrott hogy én segíthetek neki, megtudom oldalni hogy ne legyen lámpa lázas és fel se fog neki tűnni. Ez az ez a remek terv, ismét bólintottam egyet, már lassan olyan ez a mozdulatsor mint ha valaki mással is beszélgetnék nem csak Kaitoval.
-Bízol bennem ugye? Persze hogy bízol, tudod egy varázsló vagyok ám, eltudom tűntetni a lámpa lázad és szabadon énekelhetsz... na mit szólsz? Tudom hogy ki akarod próbálni ezt a termet, aztán akár mehetünk óriás pitont keresni valamelyik titkos járatba...-kacsintottam Kaitora, aztán elővettem az mp3 lejátszóm és kihúztam a fejhallgatómat mivel így is lehet hallani a zenét. Gondoltam jót tesz Kaitonak ha éneklek egy kicsit és most megpróbáltam akarattal használni a képességemet és megnyugtatni Kaitot, mivel valami ilyesmire jó az amim van, úgyhogy hajrá. Vettem egy nagy levegőt és lehunytam a szemem miközben elkezdtem énekelni közben koncentráltam hogy hasson a képességem Kaito érzelmeire és lenyugodjon és elfelejtse a lámpa lázat, közben folyamatosan mosolyogtam rá mint ha kifejezetten neki szántam volna a dalt, bár így is volt.
|
-De igenis jó volt! -vágom rá azonnal, majd mikor elkezd körbejárni, követem a tekintetemmel, főleg mikor mögöttem van, bár nem tudom miért...Szeretem látni a beszélgetőpartnerem.
-Nos...Nem találom Niichant, és ezért elkezdtem mászkálni, aztán lejöttem ide, hátha találok egy óriás pitont vagy valami...És ekkor találkoztam Shun-sensei-el, és most itt vagyok. -mosolygok rá Shun-ra. A-Az nem nagy bűn ha gondolatban tegezem ugye?
-A bátyámnál is magasabb vagyok kerek egy centivel...-nevetek fel halkan, majd mikor átkarolja a nyakam, elvörösödöm.
-I-Igen, tudok...Csak...Hát...Van egy kis...lámpalázam....-mondom szégyenlősen, miközben összehúzom magam , mert nem igazán merek Shun-hoz érni. Mégis csak a tanárom!
-És igen, tényleg jó az akkusztika, hisz Shun-senseinek is szépen szólt benne a hangja...-mosolygok félénken tovább.
|
[25-6] [5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
