[11-1]
| - Merész? Csak ingerült. - prüsszögöm komolyan. - Nem kell a francokat. - nevetek fel erőltetetten és nagy nehezen megfordulva a párnába nyomom a fejemet.
- Szimplán csak elegem van. - nem tudom, mennyire hallatszik, mivel a párna is elnyomja az eleve hyenge hangomat. - Nekem azért hiányzik. Nélküle egy védtelen romhalmaz vagyok. - húzom el a számat. - Nem mondta a doki, mi történt? Vagy hogy meddig szándékoznak bent tartani? - pislantok fel a fiúra, miközben minden percben csökken a fájdalomcsillapító hatása és a sírás határán tartom magamat. |
-Maghánprojekt? -nevetek fel halkan. -Nagyon merész vagy Akito. -csóválom meg a fejem, miközben kissé feléfordulok az ágyon ülve.
-Nem is kell. -morgom, miközben kissé felhúzom az orrom. Nem kell megvédeni az én seggem. Megvédem a sajátom. Ch...
-Kuss. -ez az egy szó a reakcióm az injekciós megjegyzésére, egy nagyon halvány félmosoly mellett.
-Oh, majd sajnállak...Utálom azokat az...Izéket...Nem is tudod rendesen kontroll alatt tartani őket...-nem mintha én befolyásolhatnám mikor mar a vérem, és mikor nem, de ez tök mellékes.
-Külön életet élnek, és benned is kárt tesznek, ha olyan kedvük van.... Borzalmas...-csóválom meg a fejem, miközben kibámulok az ablakon. Mikor a késre terelődik a szó, megemelem az egyik szemöldököm, s lenézek az ágyban fekvő fiúra.
-...Ennél szánalmasabb dolgot nem is mondhattál volna... Ez egyenlő a megfutamodással...Nem ezt vértam volna tőled...Hogy ennyitől összeroppanj...
|
| - Jah... Humorérzék. - puffogom. Pont azom nincs jelen pillanatban. - Nem a dokitól léptem ki, csak a csapatból. - folytatom a fájdalmas beszédet. - Az életemre még szükségem van. - Bármilyen furcsa, de álmomban gondolkoztam... És azt hiszem, ma egy csoport komoly ellenségre tett szert. - Magánprojektjeim lesznek mostmár. Látnom se kell innentől a többieket. Legalább is, kötelezőleg nem. Nem fogom senki hátsóját megvédeni. - Legfőképpen nem csinos vezetőnk sejhaját. Remélem egyszer tényleg golyót kap és ott marad.
- Nem az én vérvételem marná szét az injekcióstűt. - kuncogok fel a dokis dologra, miközben hálásan piccentek a segítségére. A jobb vállam is be van kötözve, valószínűleg az ütközéskor kiugorhatott. - Nem sok mindent találhatnak. A kis drágák lebénultak. - hasít belém a végleges felismerés. Basszus!
- Hogy mit? Moooondjuk - lassan körbeforgatom a fejemet hogy végigpásztázhassam a kórtermet, végül a tekintetem egy késen pihen meg az éjjeliszekrényen. - Egy mozdulattal vége. - persze csak viccelek, bár szavaimban komolyan hangzik. |
-Motorra ültél..."Csak úúúúgy megjelent" előtted az a vasdarab... látom annyira nem ütötted be a fejed, hogy a humorod elveszítsd...-jegyzem meg gúnyosan. Viszont az amit ezek után mond, kicsit megdöbbent. Kicsit..ja. Megemelkednek a szemöldökeim, kérdőn tekintek a kezemre, de rendületlenül kötözöm tovább.
-Mi az, hogy kiléptél? Ilyet nem hiszem, hogy lehet csinálni, anélkül, hogy ne a halál legyen a kilépőd....- befejezem a kezem kötözgetését, megint érzelemmentessé válik az arcom, s a pohárért nyúlok, amit Akito kért. Felállok az ágyról, s a hátá óvatosan megemelve érintem ajkaihoz a hideg poharat.
-Ne húzd a szád, örülj neki, hogy olyan valaki van itt aki ismer is... Mi lenne, ha valami random doki kezdene vizsgálni...Még simán megtudhatna valamit.... -figyelem, hogy mikor húzza el a fejét, hogy elég volt a vízből, és ha ez megtörtént, gyengéden visszafektetem az ágyra.
-Borzalmas vagy...Istenem... Most mit csináljak veled?
|
- Én? még is mit csinálhattam volna? - Persze, csak beszéltesse ezt az idióta, össze-vissza tört gyereket, had fájjon mégjobban. - Felültem a motorra. - Mást is csináltam volna? Vagy most azt várja, hogy meséljem el az egész napomat? Persze, ez is csak cinikus gondolat. - Nem nszántamból üttettem el magamat. Csak megjelent előttem az a vasdarab... - mormogok és próbálok nem megmozdulni, mivel amúgy is azt hiszem, majd' meghalok. - De kiléptem a csapatból. - vetem oda, mintegy mellékesen azt, amit már Dreamernek is, nem tudom, mikor. Pár órája, vagy tegnap? Vagy... valamikor, nem rég. - Apa meg anya... ch. - Idegesít, hogy másokra vagyok utalva. Még a vektroaim is, mintha megbénultak volna, nem is érzem őket, azt se tudom, mozognak vagy pihennek. - Ehm... elkérhetném a poharamat? - kérdezem kicsit szégyenkedve a tehetetlenségtől, hisz még a két méterrel arrébb lévő szekrény tetején pihenő pohárért is képtelen vagyok nyúlni.
|
| Ránézek és megáll a kezem amibe a telefon van. Belenézek szemeibe, és igazán nem értem mi a baja. Nagyot sóhajtok, és leülök hozzá az ágy szélére. -Akito...Mi a faszt csináltál megint? -kérdezem egy unott sóhaj kíséretében, miközben a kezemen lévő kötést letekerem, és másikat kezdek feltenni rá. -Dreamerrel van valami? Anya és apa megint összeveszett? -kérdezem gúnyos vigyorral az arcomon. -Azért nem gondoltam volna, hogy odáig fajul a balhé, hogy még el is ütteted magad...-csóválom meg a buksim, miközben félszemmel Akito-t nézem. -Komoly probléma lehet... |
Csak kábán figyelem a történéseket, bár sok minden nem jut el a tudatomig. Morfium... tíz mili. Fájdalom. Néhány pillanatra úgy gondolom, hogy ezt a srácot nem is ismerem magam előtt, majd be ugrik, ki is ő. De ahogy kiejti Aaron álnevét, hirtelen minden beugrik. Az a képpont, ahogy előlem úgy menekül, mintha egy éres baltával üldözném, egyenesen annak az idegennek a kezébe... a frusztráltságom, a könnyeim amik miatt nem láttam az utat az esőben, a csúszós aszfalton, mígnem végül nekimentem annak a járgánynak. - Ne merd. - a hangom a gyengesége ellenére is kimért és hűvös. - Nem kell tudnia róla. Mit tehetne? Mi köze hozzá? - fáj a beszéd, ezért inkább itt abbahagyom, csak enyit akartam közölni vele. A korholására meg csak hangosan lefmorranok. Ő nem látta, amit én... és kiborultam. Jogosan. - Még élek. - sajnos. Igaz, nem sokon múlt. Valamelyik bordám át is szúrhatta volna a tüdőmet, vérrög is keletkezhetet volna a koponyámban. A belső vérzésért aggódnak még indig, de azzal nem lehet sok mindent kezdeni, így megfigyelés altt tartanak.
|
| Taito.-Menjen már innen, komolyan mondom! -kiáltok az orvosra idegesen, majd megfogom Akito kezét és nézem a belőle kilógó csöveket. -Istenem...-visszateszem a kezét az ágyra. -Adjon neki 10 mg morfiumot...Nagy fájdalmai vannak....-rásandítok a ledermedt orvosra. -Most! Talán a fülén ül?! -csattanok fel hisztisen, majd letámaszkodok Akito feje mellé és egész közel hajolok az arcához. Mereven bámulok a szemeibe. -Hívom Dreamert. Tudnia kell róla. -s mindeközben már nyúlok is a zsebembe a telefonomért. -Mégis mit gondoltál...? Teljesen kimerülten motorra ülsz te szerencsétlen...? -morgolódok az orrom alatt tovább. |
Egy ideig békés, nyugodt helyen vagyok. Se zaj, se semmi, ami megzavarhatná ezt az idilli pillanatot, csak lebeg a semmiben, ahol csepp fejdalom sincs bennem és jó is lenne, ha ez egy darabig így folytatódna, csak hogy "szerény" barátomnak teljesen mások a tervei, és nagy perpatvart csapva kiveri az álmot a szememből, pontosan úgy, mint azt a szerencsétlen ajtót, aki az égvilágon senkinek sem ártott. Erre kénytelen vagyok felemelni résnyira az egyik szempillámat, és felmorrani rekedt hangom. - Félholtan se hagynak békén? - nyekkenek meg, bár hangom olyan gyenge, hogy csoda, ha valaki rajtam kívül meghallja. Igaz is... hívtam Taitot, nem? - Te... - sóhajtok egy nagyon, bár ritka fájdalmas ez a mozdulat. Legszívesebben a mellkasomhoz kapnék, de a karomba minden szar bele van szurkálva, azt meg nem szándékozom kitépni. -Azt hiszem, balesetem volt. - Na ne, komolyan te balfasz?
|
| Taito. Teljes nyugalomban bügykölgetem az egyik fegyverem, mikor a számomra békés csenedet a telefonom zaja töri meg. -Igen? -emelem fel a telefont a fülemhez, de nyomban el is kapom onnan. Vijjogó sziréna hangot hallok csak. Megnézem, hogy ki hívott és a képernyőn Akito neve villog. -Basszus...-sziszegem dühösen. Persze, felismertem, hogy mentőautók voltak, ami nem túl jó jel. Mindent ott hagyok, és egy sima fehér inget magamra öltve, kabátom az ágyra dobva vágtázok ki a reptérről. Kocsiba ülök, és meg sem állok a kórházig. Bemegyek, nem köszönök senkinek, nem nézek senkire. Egy doktor utánam kiabál, de nem ered a nyomomba. Megyek, meg sem állok addig a kórteremig, ahol Akito lehet. Egy fehér köpenyes férfi áll előttem. -Menjen innen! -morranok rá. Szólni akar, de megint ráförmedek. Engem aztán nem fog megvizsgálni! Az kéne még csak! -Hagyjon! Nem fog megvizsgálni! -morgok rá, és belököm az ajtót ahogy hátrálok. Az ágyban Aki fekszik, méghozzá elég szar állapotban. Odamegyek az ágyához, és lehajolva hozzá, próbálom elkapni a tekintetét. -Nézz már rám te nyomorult...! Mi a francot csináltál? -kérdezem halkan, mégis meglehetősen ingerülten, miközben a doki kissé félve lépked Akito ágya mellé. -Akito! |
Hogy mi is történt? Neki mentem egy kamionnak, jó nagy sebességgel, aminek következtében lefejelem a kormányt - koponyasérülés - majd bele áll a bordám is - három bordám eltörik - végül pedig lebucskázva a motorról az rám esik - belső vérzés -. És csoda, hogy ennyivel megúszom, bár eredetileg sem voltam a legjobb állapotban, így elen pillanatban kívül is, belül is ömlik belőlem a vér. Még utolsó néhány csepp erőmmel benyomom a hívás gombot a telefonomon, ami miatt meg is jelenik a hívás jel és taito neve, de arra már nincs erőm, hoy bármit is mondjak neki, miután felveszi. Csak a szirénák hangját hallhatja legfeljebb, amik egyre csak közelednek felém.
|
[11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
