[40-21] [20-1]
Az a pár ember, akik megállítottak út közben... nem igazán voltak úgymond "nagy kutyák". Könnyű volt őket leszerelni, hála az égnek. Aztán lassan kijutottunk a központ területéről is, ekkor tette fel a kérdést. Aaronra néztem.
- Mehetünk gyalog, bár a te esetedben ez elég lassú lenne... gyere inkább erre - A kocsim nem messze parkolt. Nem sűrűn használtam, bár nem tudom, miért. A kocsihoz lépkedve előkotortam a kulcsom és ki is nyitottam vele.
- Szállj be. - Nyitottam ki neki az ajtót. Ha beszállt, akkor átmentem a vezetői részhez és beszálltam én is. Övet csatoltam és beindítottam a kocsit, majd Aaron lakása felé indultam.
// Folyt. köv. Aaron háza //
|
Hiába löktem el magamtól tudtam hogy szükségem van a segítségre, meg ha távolabb vagyok tőle az még gyanúsabb mint ha rá lennék akaszkodva, ezért újra hagytam hogy átkaroljon Lionel és úgy vezessen át minket az embereken. Bár volt egy kettő, aki megállított hogy hova megyünk, ekkor kihagyott egy ütemet a szívem, de Lionel mindent elintézett, amin igazából meglepődtem. Nem gondoltam volna hogy ilyen könnyen átjutunk mindenen, de örültem neki hogy már a nagykapuba voltunk ami már a szabadba vezetett, bár ahogy emlékeztem innen nem egy köpésnyira van a lakásom. Ah a lakásom, kénytelen leszek kiköltözni onnan, és mellékhelynek használni, új fő épületre lesz szükségem, hm vajon kitől kérjek segítséget ehhez? Megráztam a fejem majd Lio felé fordultam, ekkor tűnt fel hogy iszonyú közel volt hozzám az arcca, amitől elfordultam és ahogy éreztem el is vörösödtem. Egyre furcsább dolgokat hoz elő belőlem, ezért hogy tereljem a dolgot.
-Ahm és most hogy tovább?
|
Ahogy ellökte a kezem, elengedtem és úgy figyeltem, hogy meg tud-e állni a lábán, avagy sem. De láttam, hogy sikerül, így én is a lift oldalának támaszkodtam, onnan figyeltem. Nem kérdeztem meg, jól van-e, hisz egyértelmű volt, hogy nem igazán. A szavaira meg csak bólintottam és elnéztem a lift ajtó felé. Vártam, hogy leérjünk, ami meg is történt, így visszanéztem a fiúra.
- Fogjalak megint, vagy tudsz jönni? - Tekintve, hogy az előbb ellökte a kezem, gondoltam jobb megkérdezni, igényli-e a segítségem, avagy sem. A válaszától függően karoltam át, vagy hagytam, de végül elindultam kifelé. Nem nagyon szólt hozzánk senki, az emberek bíztak bennem, pedig nem tudták, hogy épp elárulom őket. Tulajdonképpen vicces volt a helyzet, meg is mosolyogtatott egy fél pillanatra.
|
Nem tetszett hogy átkarolt Lionel de nem volt más választásom hogy rendesen tudjak járni szükségem volt ennyi támaszra, ezért igyekeztem megtűrni és próbáltam lépést tartani vele, ahogy haladtunk a folyosón. Bár én kerültem minden tekintet, így is szörnyen éreztem magad de hogy más is így lásson az már a csúcs lett volna, ezért előre hajtott fejjel inkább a földet nézve mentem amíg el nem értünk a liftbe. Amint becsukódott az ajtó ellöktem finoman magamat Lioneltől és hangosan szuszogások mellett a mellkasomat fogva dőltem a lift falának.
-Igen...ahonnan elhoztál...-suttogtam halkan, majd vettem egy nagy levegőt és kicsit megnyugtattam magam hogy tudjak válaszolni a kérdésére. Bár nem tudom mit mondhatnék.
-Ha neveket mondok úgy se ismered őket, egyik a pöttöm a lakásomból, őt láthattad, másik kettő legyen meglepetés...-mondtam miközben figyeltem ahogy lift számai változtak, közel volt a kiút, legalább is remélem közel van.
|
A köszönetére csak odapillantottam, majd vártam, hogy teljesen elkészüljön. Bár útközben én is magamra kaptam egy pulcsit, hogy ne fázzak meg. Aztán éreztem, hogy megfogja a felsőm alját Aaron. Odanéztem, majd a fiúra és inkább átkaroltam.
- Inkább gyere közelebb és majd támogatlak. - Közöltem vele, a kérésére meg bólintottam. - Oda, ahonnan elhoztalak, ugye? - Megoldhatónak gondoltam a feladatot, így elindultam kifelé, miközben őt fogtam. A folyosón ugyan megnéztek minket páran, de a tekintetemmel közötlem, hogy Aaron az enyém és ne nyúljon senki hozzá, na meg... ne kérdezősködjön fölöslegesen. Így jutottunk el a liftig, amibe be is szálltunk, majd megnyomtam a földszintet. Aaronra pillantottam.
- Elárulod, kiknek akarsz bemutatni? - Kérdeztem némi kíváncsisággal.
|
Felvettem a pulcsit amit segített rám adni Lionel és a nadrágomba is kértem egy kis segítséget, mikor úgy éreztem hogy mindenem meg van. Szemüvegem a nyakamban lóg csekk, nardágom meg van csekk, alsóm nincs mert az tiszta vér, nem nagyon csekk, felsőm van, a jegyem is megvan hogy kilyussak, csekk. Akkor minden meg van, innentől már csak reménykednem kell hogy komolyan ki akar innen vinni és nem pedig elvezet megint valami kamrába ahol tönkre tesznek majd.
-Kössz...-böktem még oda, hogy megköszönjem a pulcsit miután mindent lecsekkoltam hogy meg van-e csak szedjem egy kicsit össze magam. Érzem, hogy félek Lioneltől, tudatalatt üvöltöznek a vészjelzők hogy a közelébe se menjek, de meg kell makacsolnom magam hogy segítsen kijutni innen.
-Azt hiszem mehetünk...- majd megfogtam Lionel felsőjének az alját, hogy ne hagyjon el, nem mertem a vállára tenni a kezeimet, így is eléggé remegtek, csoda hogy meg tudtam fogni a felsőjét. Most úgy érzem magam, mint egy kisfiú akit egy cukrosbácsi vezet át a sikátoron miután megerőszakolta és megnyutatta hogy haza viszi. Na ez most ugyanilyen érzés, bíznom kell benne hogy kijuttatt innen, de annyira nem tudok benne bízni azokután amit velem tett.
-Ha lehet vigyél haza...kérlek...-tettem még hozzá halkan elhaló hangon.
|
A szavai gondolkodóba ejtettek. Tehát annak hatására, amit tettem, rájött, hogy vannak számára fontos emberek? Ez azért... hogy is mondjam. Van az a mondás, miszerint minden rosszban van valami jó. Ez is egy ilyen jónak tudható be. Persze nem mindegy, miféle rosszról van szó. Tudtam én is, hogy szörnyű, amit teszek, mégsem tudtam leállni. De ahogy elnézegettem Aaront... tényleg bűntudatom lett. Pedig valahol megérdemelte.
- Tehát, ha ők elfogadnak engem, akkor maradhatok? - Kérdeztem, közben pedig belépkedtem vele a szobába. A fájdalmas mosolyát figyeltem néhány pillanatig, majd a következő szavakra bólintottam. Elengedtem, ha meg tudott állni és a szekrényhez lépve előkotortam egy kapucnis, fekete színű pulcsit, azzal léptem vissza hozzá.
- Ez jó lesz? - Ha jó, akkor fel is segítettem rá. Már ha igényelte a segítségem. - Amíg velem vagy, gond nélkül ki tudsz jutni. De ha mégis eltűnnél mellőlem... akkor a többiek nem hagyják szó nélkül. - Magyaráztam neki. Igaz, én is kockáztatom a saját bőröm azzal, hogy csatlakozok hozzá, de mégis itt maradok, beépített embernek. Csak egyszer bukjak le... biztos, hogy kinyírnak az árulásért.
|
Megfogtam Lionel kezét és próbáltam nem ellenkezni mikor felhúzott de érezhetően remegett a kezem. Ilyenkor utálom a tudatalattim, hogy ő pánikol, mikor engem most csak az érdekel, hogy elmehessek innen végre. De szégyen... szükségem van Lionel segítségére, még az öltözésbe is, ez milyen irónikus, az volt felöltöztetni és segít meglépni aki ide hozott és megerőszakolt. Esküszöm ilyen az én szerencsém...
-Azt hiszem rám férne a segítség...ami a próbákat illeti, csak három embernek foglak bemutatni onnantól lesz ami lesz... csapatom három legfontosabb tagjának, bár fura hogy ez mondom, soha nem volt fontos semmi, most mégis van akit fontosnak tartok, azt hiszem tényleg teljesen galyra vágtál...-mondtam kicsit fájdalmasabb mosollyal bár nem akartam kimondani amit gondoltam még is valahogy kicsúszott. Elballagtam közben az ágyig Lionellel és elvettem tőle a felsőmet, azt még magamra tudom erőszakolni mivel csak egy trikó, de a többihez segítségre lesz szükségem.
-Ah, ha esetleg van megdobnál egy pulcsival? - kérdeztem tőle, mivel anélkül jöttem el vagy ha volt is rajtam nem emlékszem hova tűntették el a köpenyes szemetek.
|
Nem válaszolt, csak egy puffanást hallottam, így egyből beléptem a fürdőbe. A szavaira elhúztam a szám. Nem gondoltam, hogy ennyire ki lesz, de ezt nem akartam hangosan kimondani. De ha nem tud járni, segítenem kell neki, nem? Aztán a szavaira bólintottam és odaléptem hozzá. Megfogtam a kezét és ha nem ellenkezett, akkor felhúztam és meg is tartottam, hogy ne essen el. Közben meg hallgattam, miket mond.
- Rendben és miféle próbák? Valakivel ki kell állnom vagy mi? - Életre halálra? Kíváncsi voltam, mi jár a fejében.
- Lényegtelen. De innen akkor tűnjünk el. Oké? - Néztem rá kíváncsian, majd a ruháira, amit meg is fogtam. - ...de előtte fel kéne öltöznöd. Segítsek? - Pillantottam vissza rá.
|
Nekidőltem a hideg falnak miközben hagytam hogy a víz áztasson teljesen belemerültem az enyhe kényeztetésbe ennyi rossz után, hihetetlen jól esett, így fel se tűnt hogy a kilincs megmozdult és azt se hallottam hogy Lionel hozzám szólt. Pár pillanattal később felkeltem a földről végig kapaszkodva a zuhany csapba és kimásztam onnan, mikor láttam hogy félig nyitva van az ajtó, magam sem tudom miért ösztönösen pánikba estem, féltem...remegő kézzel kaptam egy törölköző után és tekertem magamra, bár mikor léptem volna egyet a térdeim megadták magukat így puffantam egyet. Nem szívesen teszek ilyet, de most meg kellett tennem.
-Nem tudok járni...-közöltem egyszerűen a tényt. Hozzá tehetettem volna hogy ez a te hibád tulajdonképpen, de most mit érek vele? Jelen helyzetben ő a kilépő kártyám erről a helyről, nem moroghatok vele folyamatosan. Ezért az ajtó felé nyújtottam a kezemet, nem csak azért hogy felsegítsen.
-Elfogadom az ajánlatod...-ez a kéz nyújtás erre is szólgált, hogy jelezzem hogy átgondoltam a dolgokat és legyen megkockáztatom a dolgot.
-De ne hogy azt hidd hogy csak úgy besétálhatsz hozzánk... néhány próbának foglak kitenni, ha túléled vagy elég ügyesen megoldod őket, teljesen elfogadom, hogy velünk vagy, de addig is vedd úgy hogy várólistán vagy és bármikor meggondolhatom magam...-mondtam még az apróbetűs részt a fiúnak, mivel tényleg így gondoltam.
|
Nem érzékeltem semmit abból, hogy felkelt mellőlem. Békésen aludtam tovább, már nem agyalva többet. Aztán a víz hangjára moccantam meg, majd nyitottam fel a szemeimet. Elnézem a fürdő felé, majd magam mellé. Hm, Aaronnak hűlt helye. Lassan felültem, majd a fürdőajtót kezdtem figyelni. Beletelt némi időbe, mire összeszedtem magam és felálltam, majd közelebb lépkedtem. Csak félig nyitottam be, de csak azért, hogy hallja a hangomat.
- Rendben vagy? - Azaz, ha segítség kell, nyugodtan szólhat. Persze, ha a végén elutasítja a csatlakozási kérelmemet, akkor bizonyára a viselkedésem is visszavált a régibe. De amíg van egy halvány remény arra, hogy bevegyen a csapatba... mert ha ellenségek maradunk továbbra is, akkor nem kell így viselkedni meg aggódnom érte, nem?
|
Ahogy egyre mélyebb álomba kerültem úgy tisztult ki egyre jobban az agyam és nem éreztem már Lionel bosszantó illatait vagy már megszokta az orrom a fene se tudja, de így legalább tudtam egy kicsit gondolkozni, nos igen talán én vagyok az egyetlen aki képes még álmába is terveket szőni és agyalni dolgokon. Így Lionel ajánlatát is fontolóra vettem, nos mondhatni megalázkodott előttem azzal hogy elmondta a legjobb barát sztoriját, de tulajdonképpen az ő hibája hogy most képesség nélkül vagyok...viszont hasznos lenne egy beépített ember és a képessége is használható, de tulajdonképpen azzal a képességgel erőszakolt meg. Túl sok pro és kontra érv jutott eszembe, így nem sokat sikerült aludtam, ez inkább csak pihenésnek mondható vagy fekvő meditációnak. Néhány óra után viszont tényleg feladtam a dolgot és a fájdalmak ellenére próbáltam aludni. Viszont mikor mozgást hallottam kint, még ha csak elhaladó emberek is voltam felkeltem a zajokra, majd nem tudtam mi történhet velem, így amíg Lionel aludt kimásztam eléggé nehézkesen az ágyból. Bár ahogy felegyenesedtem megremegtek a lábaim, így majdnem lehuppantam a földre, de megkapaszkodtam egy szekrénybe, aztán körbe néztem és elindultam az ajtó felé ami a fürdőnek tűnt, mondjuk először tévedtem rossz helyre nyitottam be, de másodjára megvolt a fürdő így beálltam a zuhany alá, megnyitottam a csapot és lecsúsztam a földig. Hagytam hogy a víz leöblítsen rólam mindent, Lionel illatát, a vért....meg amit belém...az a szemét... de jól esett most ahogy a forró víz ütögette finomat a bőrömet. Innen már az se érdekelt ha beront valaki vagy felkel rá Lionel.
|
A válaszára biccentettem. Lehet, tudta, de azért a megerősítés nem volt rossz, gondolom én. Figyeltem, ahogy elfordul, közben meg elgondolkoztam ezen a szerelem témán. Igazából tök mindegy volt, szerelmes vagyok-e Mioba, ő már régen tovább lépett és új partnere van, akivel bizonyára nem érhetek fel. Ezen kicsit morogtam, majd a szavaira odapillantottam.
- Jó. Aludj csak. - Dünnyögtem halkan, majd igazítottam egyet a takarón. Nem akartam elmenni mellőle, így lefeküdtem én is és kis gondolkodás után, de engem is elnyomott az álom. Igaz, elég nyugtalan voltam, hogy mi lesz így a végén, mert hát elég infót elhintettem Mioval kapcsolatban, így ha Aaron nem vesz be a csapatába és mégis a bosszúnál marad... ...az én bűnöm lesz, ha Mionak baja esik. Ezt meg nem akartam, nagyon nem. Annyira hülye vagyok. Miért nyitottam ki a számat? Nyugtalanságomban néha mocorogtam, a végén pedig közelebb csúsztam Aaronhoz. Tovább aludtam.
|
Tudtam, mindent tudtam amit Lionel kimondott, bár megerősítésnek nagyon is jó volt hallani amiket mondott, tehát nem vagyok zakkant és még valamennyire nekem is működik az agyam annak ellenére hogy a fájdalom szinte már megöl. Sóhajtottam egyet, megpróbáltam feltolni magamat az ágy támlájához hogy felüljek, de sikertelen volt annyira fájt a hátsóm, így inkább visszacsúsztam fekvésbe.
-Tudtam, mindent amit most mondtál, tisztában vagyok vele hogy hasznos lennél, a gyengepontodról is tudtam, mondtam hogy mindenkinek van, bár nem barátra gondoltam, inkább valakire akibe szerelmes vagy, de majdnem sikerült beletrafáááhááálnom...-mondtam miközben az utolsó szóba sikerült beleásítanom. Szörnyen fáradtnak éreztem magam, bár ez várható volt azok után, ami velem történt itt. Elfordultam Lioneltől hogy most már ne az én arcomat figyelje.
-Alszok egyet az ajánlatodra...b..ocsi...-ennyit tudtam kinyögni, mivel elég gyorsan elnyomott az álom, talán jobb is. Teljesen kimerült volt a testem, a szervezetem és a lelkem is. Úgy éreztem szükségem van minimum egy napnyi alvásra, bár isten tudja mit terveznek még velem. Mondjuk remélem hogy most már tényleg elengednek vagy legalább Lionel elbújtat ha baszogatni...próbálnának.
|
Nem játszottam meg magam, bár valószínű, hogy ezt gondolta. A szavaira sóhajtottam. Tény, hogy ezt kihagyhattam volna, de... úgy éreztem, meg kell tennem és kívántam őt. De  ezt nem fogom a képébe vágni, úgyis leesett már neki. A végére azért meglepődtem, de egy kis gondolkodás után válaszoltam.
- Tulajdonképpen jól járnám velem, nem gondolod? Itt van ez a szervezet... lehetnék a beépített embered is akár. De ha nem akarod, akkor nem. Végül is nincs okod bízni bennem. - Tettem hozzá egy sóhajjal, majd a hátamra feküdtem és a tarkómnál összefűztem az ujjaim. Nem tudtam, mivel győzhetném meg, de látszott rajtam, hogy még nagyon gondolkodok a témán. Hm.
- Ahm, hazudtam. - Kezdtem bele, de nem néztem rá. - Tényleg van egy gyengepontom. - "Ha másképp nem is, de így egy kicsit majd talán megbízik bennem... hogy elmondom neki ezt... vagy hülyeség?" Futott át az agyamon, de folytattam és lassan ráemeltem a tekintetem. - Egy gyerekkori barát az... eléggé fontos nekem. Ha elárulom, ki ő, tudni fogod a gyengepontom. Nem örülnék, ha... rajta állnál bosszút, de így, ha mégsem válnék be a számodra... sakkban tudsz tartani. Kell ennél több bizonyíték, hogy inkább lennék veletek, mint ott, ahol vagyok?
|
Nocsak nem fél a bosszúmtól, mint ha valami ártalmatlan kismacska lennék vagy mit tudom én, pedig lenne mitől félnie az biztos, viszont tényleg úgy tűnt hogy komolyan gondolja, amit mondott, vagy csak nagyon jól eljátsza magam sem tudom.
 -Tudod ha...a megerőszakolást kihagytad volna...talán hinnék neked...bár legyen...tegyük fel hiszek neked... mivel tudnál meggyőzni hogy bevegyelek a csapatba, mert amit eddig velem tettél...koránt sem pozitív...-mondtam neki miközben komolyan a szemeibe néztem, próbáltam valamennyi erőt lehellni az agyamba, hogy tisztán tudjak gondolkozni a helyzetről. Végülis ha be kéne őt mutatnom mondjuk Akitonak, mit mondanék? Ő az aki megerőszolt és mostantól a társunk lesz? Tuti kinyírná... de fenébe is túl sok jó lehetőség van benne, még annak ellenére is hogy gyűlölöm mert egy mocskos alak, aki tönkre tett.
|
Elengedtem a kezeit és úgy vártam a reakciót. Ami egy "hazug" volt és egy mosoly. Hát, gondolom nem vett komolyan. Közelebb hajoltam hozzá.
- Azt mondtam, csatlakoznék, ha úgy adódna. Nem hazudok. És nem azért mondom ezt, mert félnék a bosszúdtól...
Tényleg így gondoltam. Ledőltem mellé úgy, hogy lássam az arcát. Ki tudja, talán ott több hasznom lenne, mint itt. Sőt, még izgalmas is lehetne az egész. Lehetnék valami beépített ember itt... és segíthetnék nekik. Vagy... mit tudom én. Aaront figyeltem, hátha valami jobb reakciót is ki tudok belőle csalni. Az illatomat meg igyekeztem valamennyire visszafogni, hogy ne befolyásoljam. Ezúttal a valódi gondolataira voltam kíváncsi, nem arra, amit az illat hatására mond ki.
|
Próbáltam egy kicsit lenyugodni vagy pihenni, de éreztem ahogy az ágy megmozdult, így hirtelen összerezzentem ekkor már újra fölémkerült Lionel, amire ösztönösen védeni kezdtem magam, de elkapta a kezeimet és a fejem fölé helyezte újra. De amit mondott az teljesen lesokkolt. Egyetértett velem, hogy inkább közénk való mint sem hogy ide, bár így átgondolva lehet mi vagyunk a jófiúk és ők a gonoszak, azért ilyen messzire mi még talán nem mentünk, bár nem tudok minden tagról, sőt így belegondolva egy ideje nem is beszéltem velük. Kiszabadítottam nehézkesen a kezeimet, de bólintottam Lionelnek hogy figyelek rá nem kell paráznia, de jobb lenne ha nem pakolgatná a kezeimet össze vissza mint valami rongybabának mikor fájt mindenem. Viszont azon méginkább meglepődtem hogy letörölte az arcomról a könnyeket.
 -Hazugh....-intéztem el egyszerűen egy mosoly kíséretében amire gondoltam, mint ha viccet mondott volna Lionel majd elfordítottam tőle a fejemet. Hiába próbálnék többet mondani mikor még mindig érzem azt a nyamvadt szagot az orromba, így alig ha tudnék komolyabb gondolatmenetbe menni ezzel kapcsolatban. Bár való igaz ha komolyan gondolja, akkor...
|
Meglepett, hogy felült, de nem akartam visszatolni vagy egyebek. Érdekelt, mit akar. Mármint, most valóban érdekelt, nem úgy, mint eddig. Mély levegőt vettem, hagytam, hogy mindent végigmondjon, amit akar. A könnyei láttán viszont megint csak... ledermedtem, ahogy az előbbi kérésénél, miszerint öljem meg. Mi ütött belé? Figyeltem, ahogy visszazuhan az ágyra és magára húzza a takarót. Nem ellenkeztem. Inkább magamra húztam a nadrágot és miközben az övem csatoltam, átgondoltam a szavait. Tulajdonképpen igaza volt. Mellé másztam, majd fölé és a kezeit Aaron feje mellé emeltem, majd lefogtam. Nem akartam kivételesen bántani, csak azt akartam, hogy figyeljen rám, ha hozzá beszélek.
- Tudod, mit? Mindenben igazad van. Inkább vagyok közétek való, mint ide. Ha úgy adódna, gondolkodás nélkül átállnék. - Igen, hozzájuk. Ki tudja, miért. Az egyik kezemmel elengedtem és letöröltem a könnyeit is az arcáról, ha nem állított meg.
|
Mikor meghallottam Lionel mondatának a befejezését teljesen felkaptam a vizet. Hirtelen felültem, legalább is feltámaszkodtam és eléggé erőszakosan rámordultam Lionelre.
 -Mégis milyen életért legyek hálás? Tönkre tettél... még a képességem hagyján...hah...hah....-kénytelen voltam kicsit sóhajtozni közbe mert nem sok erőm volt.
-De tönkre tettél, nincs miért élnem, mit kezdjek egy olyan élettel ahol már semmim sincs...lelkem most olyan mint egy szemétdomb, teljesen rokomba, büszke lehetsz magadra... kiiktattál egy veszélforrást gratulálok...-mondtam mérgesen miközben könnyek folytak végig az arcomon, aztán a karom megadta magát és visszahullottam a párnára, majd magamra rántottam a takarót.
-Tudod inkább vagy közénk való mint a jófiúk közé...
|
[40-21] [20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
-Mégis milyen életért legyek hálás? Tönkre tettél... még a képességem hagyján...hah...hah....-kénytelen voltam kicsit sóhajtozni közbe mert nem sok erőm volt.
