Név: Sakamaki Kanato
Kor: 17
Beállítottság: seke
Különleges képesség: Vámpír: Kanato volt az egyik fiú a családjáából, akiken a Doki egy külön kísérletet végzett el. Módosították Kanato génjeit, mintha csak valami színezősdi lenne a fiú, s átalakították őt, képességeket adtak neki. Sokkal nagyobb fizikai erős kifejtésére képes, mint egy "halandó", és eszméletlen gyors. Kizárólag vérrel táplálkozhat, ahhoz, hogy életben tudjon maradni, de ettől függetlenül "emberi ételt" is ehet, csak nincs semmi értelme. Emellett lassabban öregszik. Ez nem egyenlő a halhatatlansággal, mert őt is meg lehet ölni. Pusztán rajta lassabban látszódnak meg az idő vasofai által hagyott nyomok mint másokon.
Külső jellemzők: Kanato-kun egy első pillantásra rettentő törékeny fiúnak tűnik, akit simán arrébb is pöckölhetünk. Ez persze nem így van, de ő sosem kérkedik az erejével, neki megszokott az, hogy ekkora erő lakozik benne. 165 centi, és 56 kg, és pont ezek miatt tűnik annyira...gyereknek. És akkor még nem is beszéltünk kerek ki pofijáról, kisfiús mosolyáról, és nagy halvány lila színű szemeiről. Arcán, a szemei alatt található két lila folt, akárcsak egy embernél, aki nem alszik sokat. Hanyagul öltözködik, mindig lóg rajta valahol a ruha,a félválláról rendszeresen csúszik le a kabátja. Néha szemüvegben is látni. És persze az elmaradhatatlan mackója, amit mindig a karjaiban szorongat.
Személyiség: Uhh...Lássuk csak... Kanato egy...nos hogy is mondjam...Elég összetett személyiség. Nem nehéz nála a skkizofréniára utaló jeleket észrevenni, bár egyszerű, (és nagyon durva) hangulatingadozásnak is betudhatjuk ezt a dolgot. Kanato gyakran sír, és dühös lesz, és rettentő agresszív viselkedést produkál pláne, ha valami nem úgy és nem akkor történik, ahogy és amikor ő akarja. Önző, és kiszámíthatatlan, sosem tudni mikor, mire, hogyan reagál, és itt nem támaszkodhatunk arra a példára sem, hogy például tegnap hozzányúltam, ma sem fog érte haragudni, mert ez nem így van. Vonza a félelem, és és a mások számára ijesztő, és borzalmas tárgyak, történetek, és emberek. Megjegyzem: hobbija a baba gyűjtés, különösen a rémisztő babákat kedveli. De az örök kedvenc akkor is Teddy, a mackója marad. Imádja nézni mások szenvedését, és megrémült arcát, megesik, hogy direkt a frászt hozza másokra. Magasabb rendűnek gondolja magát a többi embernél, és mindenkitől elvárja, hogy tiszteljék, és meghunyászkodjanak előtte.
De most térjünk rá arra az énjére mikor épp kicsit nyugodtabb állapotban van. Ilyenkor nagyon illedelmes, és felfedezni a stílusában, és a dolgokban amikről épp beszél, hogy ő még egy igazi kisfiú, aki nem tudna élni a mackója nélkül. Senki nem tudja miért lett olyan amilyen, még úgy is hogy azért vele sem törődtek olyan nagyon keveset. Ilyenkor megesik, hogy énekel, azon a lágy selymes hangon, amin beszélni is szokott, mikor minden rendben van körülötte. Imádja az édességeket, főleg a süteményeket. A mackóját, Teddy-t élő lényként kezeli, beszélget vele, megkérdezi mit enne ma a vacsoránál, emelett tisztában van azzal is, hogy a plüssnek nincs lelke, de ha valaki hozzá mer nyúlni, vagy egy rossz szót szól rá, kikaparja a szemét az illetőnek.
A két személyiség között papír vékony a határ, nagyon könnyen fel lehet dühíteni, de aztán mintha csak megnyomtak volna nála egy ki- és bekapcsoló gombot, hamar el is illan a haragja, vagy csak lecsillapodik egy kicsit.
Egyéb felszerelés: Teddy, a mackó.
Történet: Kanato egy hármas ikerpár egyik tagja. Egy hatalmas kúrián nevelkedett, vidéken, úri családban. Zavart személyiségét annak köszönheti, hogy nem igazán viselkedtek vele gyerekként, sosem érezte azt hogy fontos lenne az édesanyjának. Elhanyagolták. Erre vezethető vissza a mackója, és a babák iránti vonzalma, hisz gyerekként is ők voltak az egyetlen játszó pajtásai, testvérein kívül.
Mivel pénzből nem volt hiány, a városba küldték a három fiút tanulni. Egy darabig ugyanabba az iskolába jártak, d enem sokkal később szétszéledt a három fiú, és külön utakon kezdtek járni. Ekkor rabolták el Kanato-ékat, s kezdtek kísérletezni rajtuk. amíg meg nem tanulták kezelni képességeiket, nem engedték el őket, de nem telt sok időbe, mire a három fiú bele tanult ebbe a dologba. Mikor kijutottak visszatértek a kúriába, s együtt, hárman megölték az anyjukat. Ennek is konkrét oka volt, mégpedig az, hogy mindig maguknak akarták a nőt, hogy csak az ővék legyen, egyesegyedül, s ne kelljen osztozniuk rajta senkivel. Mikor Kanato megtalálta az anyja holttestét, elégette, s a hamvait a plüss mackójába zárta. Ezért van vele folyton teddy, mert így úgy érzi, mostmár csak is az ővé a nő.
Egyedül az övé....
Kép:
Neved: Aya-chan
E-mail/Elérhetőség:
|